
Fotó: Rompres
A temesváriak játékmestere mindkétszer szabadrúgás után, fejjel volt eredményes, ám idén utoljára a lila-fehérek színeiben: tegnap Pleşan öt évre a Steauához szerződött. A CFR a 76. percben Didi révén büntetőt hibázott. A hazaiak részéről Dani a lefújást követően reklamálásért sárga lapot, majd pirosat kapott, így rá is eltiltás vár.
Iuliu Mureşan, a kolozsváriak elnöke megjegyezte, több bírói hibát látott a mérkőzésen, de nem ezen múlt a három pont sorsa. „A legkellemetlenebb, hogy két pontrúgásból kaptunk gólt. Voltak helyzeteink, de a tizenegyest is beleszámítva érthetetlen, hogy maradtak ki. El kell ismerni, hogy a Temesvár is jól játszott, ezért végül is igazságos a döntetlen” – nyilatkozta a CFR klubvezetője.
Dusan Uhrin, a Temesvári Poli trénere is úgy látta, csapata megérdemelten szerzett pontot. „McKain kiállítása elrontotta a találkozót, ám a pályán maradt játékosaim dicséretet érdemelnek, mert az utolsó percig hittek erejükben. Két nagyon jó csapatot láthattunk a pályán, de azt még korai kijelenteni, hogy mindketten versenyben lesznek a bajnoki címért” – fogalmazott a bánságiak cseh vezetőedzője.
A Besztercei Gloria is 2-2-es döntetlent ért el a Rapid otthonában. Buga góljára Tilincă válaszolt, majd Mazilu ismét vezetéshez juttatta a hazaiakat, de Coroian a 90. percben ismét kiegyenlített. „Önbizalmat adó pontot szereztünk. Ennek ellenére fel kell ismernünk hibáinkat, sokat kell még javulnunk” – jelentette ki Ioan Ovidiu Sabău, a beszterceiek trénere.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.