Hirdetés

Nem hibázott a Liberty, leszakadt az U

Három fordulóval a B osztályos bajnokság vége előtt a Nagyszalontai Liberty vezeti a III. csoport tabelláját, miután a 27. fordulóban húsz perc alatt lőtt két góllal eldöntötte a sereghajtó Nagyszentmiklós elleni mérkőzést.

Páva Adorján

Páva Adorján

2006. május 22., 00:002006. május 22., 00:00

Labdarúgás
A második helyen álló Bihar FC-nek nem ment ilyen könnyen a kötelező három pont begyűjtése: a nagyváradiak a hosszabbításban megítélt büntetővel győzték le a Dési Unireát, úgy, hogy három perccel a vége előtt szintén tizenegyest rúghattak, ám azt Foro kihagyta. A Szászmedgyes is simán nyert a Temesvári CFR ellen, és továbbra is megmaradtak az elméleti esélyei az első két hely valamelyikének megszerzésére, míg aranyosgyéresi botlása után a Kolozsvári U gyakorlatilag lemondhat az A osztályba jutásról.
Az alsóházban továbbra is nagy a tülekedés, legfőképpen az érintett csapatok döntetlenjeinek köszönhetően: az Olimpia a Lupénnyal nem bírt meg, míg az Aradi UTA a Gyulafehérvár ellen folytatta hazai rossz sorozatát. A Nagyszentmiklós az egyetlen csapat, mely gyakorlatilag búcsút vehet a B osztálytól.


B osztály, 27. forduló, III. csoport: Nagyváradi Bihar FC–Dési Unirea 2-1 (Strapak 36., Lupuþ 92., ill. Zelencz 81.), Szászmedgyesi Gaz Metan–Temesvári CFR 2-0 (Buzean 69., Ad. Petre 74.), Nagyszalontai Liberty–Nagyszentmiklósi Unirea 2-0 (Ianc 5., Homei 18.), Aranyosgyéresi IS–Kolozsvári U 0-0, Vajdahunyadi Corvinul–Besztercei Gloria II 1-0 (M. Pãcurar 44.), Aradi UTA–Gyulafehérvári Unirea 2-2 (Orlando 87., Hora 93., ill. Scarlat 51., 66.), Szatmárnémeti Olimpia–Lupényi Minerul (1-1). A Resicabányai CSM állt. A többi erdélyi csapat eredményei, I. csoport: Négyfalusi Precizia–Tîrgoviºtei FCM 2-1, Brassói FC–Romani Laminorul 6-1, Mangaliai Callatis–Brassói Forex 0-1. II. csoport: Craiovai U–Nagyszebeni FC 2-0. Az első csoportban a Piatra Neamþ-i Ceahlãul, a másodikban a Craiovai U már feljutott az A osztályba.
Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Cseke: még néhány évig várni kell a nagyváradi, a temesvári és a brassói stadion állami finanszírozására

2028-ig elhalasztják négy stadion állami költségvetésből történő, 2024-ben jóváhagyott finanszírozását – jelentette be Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.

Cseke: még néhány évig várni kell a nagyváradi, a temesvári és a brassói stadion állami finanszírozására
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét

Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

2026. július 22., szerda

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról

A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról
Hirdetés
2026. július 20., hétfő

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát

Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát
2026. július 20., hétfő

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem

Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem
2026. július 19., vasárnap

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon

Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon
Hirdetés
2026. július 19., vasárnap

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon

Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon
2026. július 17., péntek

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron

A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron
2026. július 17., péntek

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n

Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n
Hirdetés
Hirdetés