2012. március 26., 06:012012. március 26., 06:01
Az U sportklub és a biztonságért felelős DEY Security cég szerződése értelmében utóbbi kell hozza az orvost is a Horia Demian Sportcsarnokban esedékes meccsekre, ám erre a találkozóra – a kijelölt doktor megbetegedése miatt – csak egy asszisztens ment ki. Neki pedig nem volt láttamozási joga, így a kiesés ellen küzdő együttesek mérkőzését a fővárosiak nyerték 10-0-ra, bár az eredményt még a szövetségnek is hitelesítenie kell.
Mihai Tritean, az önálló szakosztályként működő U-Transilvania menedzsere a klubot és a biztonsági céget is perrel fenyegette meg a történtek miatt. „Nekem csak öt perccel a kezdés előtt szóltak, ha például 20 perccel hamarabb megtudom, kihívhattuk volna a mentőket. A klub alkalmazottai hanyagul és felelőtlenül jártak el, ezért felelniük kell” – dühöngött Tritean, hozzátéve, hogy korábban nyolc éven át nem voltak szervezési gondjaik, viszont mióta egy éve a klub rendezi az összes szakosztály eseményeit, már másodszor vannak gondjaik.
Férfi Nemzeti Liga, 21. forduló: Kolozsvári U-Transilvania–Bukaresti CSM 0-10 (játék nélkül), Konstancai HCM–Székelyudvarhelyi KC 37-30, Temesvári Poli–Dinamo Municipal Călăraşi 33-30, Szatmárnémeti VSK–Krassó-Szörény HC 26-27, CSM Ploieşti–Steaua 34-30, Energia Pandurii Târgu Jiu–Tordai Potaissa 30-28. A Bákói Ştiinţa–U Bucovina Suceava találkozót elhalasztották. Az élmezőny: 1. Konstanca 42 pont, 2. Bákó 32, 3. Suceava 26, 4. Krassó-Szörény 25, 5. SZKC 23, 6. Energia 23.
Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.
Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.
A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.
A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.
Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.
A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.
Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.
Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.
Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.
A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.