Hirdetés

Nem megy: Simona Halep simán kikapott a római tenisztorna döntőjében

Halepnek (balra) ezúttal is meg kellett hajolnia ukrán „mumusa”, Svitolina előtt

Halepnek (balra) ezúttal is meg kellett hajolnia ukrán „mumusa”, Svitolina előtt

Simona Halepnek nem sikerült megnyernie a 3,3 millió dollár összdíjazású római salakpályás tenisztorna női versenyét, miután a vasárnapi döntőben 6:0, 6:4 arányú sima vereséget szenvedett az ukrán Jelina Szvitolinától.

Krónika

2018. május 20., 16:262018. május 20., 16:26

2018. május 20., 16:302018. május 20., 16:30

A ranglistavezető Halepet mindössze 67 perc alatt győzte le a világranglista 4. helyén álló ukrán versenyző. Szvitolina tavaly ugyanitt, ugyancsak a döntőben, 4:6, 7:5, 6:1-re verte Halepet.

Az első szettben Szvitolina mindent beütött, Halepnek viszont semmi sem sikerült. A játszma alig 19 percig tartott, Halep 8 pontot nyert (Szvitolina 24-et), és az első adogatásainak mindössze 15 százalékát sikerült pontra váltania.

Hirdetés

A második szettben Halep valamelyest emelte játéka színvonalát, de még mindig elmaradt a kívánatostól, ellenfelének sikerült folyamatosan az alapvonal mögött tartania őt.

Az Agerpres hírügynökség tájékoztatása szerint Halep hozta az első game-et, de az ukrán lány zsinórban három játékot nyert, majd Halep megnyerte adogatását (3:2), ám ezt követően orvosi ellátásra szorult. A román játékos folytatni tudta a meccset, de az alig hibázó, felpörgött, magabiztos, agresszívan teniszező Szvitolinával szemben nem volt igazán esélye.

Halep két ászt ütött, az ukrán egyet sem, és két kettőshibát vétett, az ukrán egyet. A román játékos igen szerényen adogatott, 51 százalékkal nyerte az első szerváját, 50-nel a másodikat, Szvitolina 81 és 65 százalékához képest, 13 nyerőt és 21 ki nem kényszerített hibát ütött, míg Szvitolina 18 nyerője mellé csak 13 ki nem kényszerített hibát vétett. Szvitolina ezzel 4-2-re vezet Halep ellen az egymás elleni mérkőzések tekintetében. A román játékos 2013-ban Szófiában 6:1, 6:1-re, 2017-ben Roland Garrosban 3:6, 7:6 (6), 6:0-re nyert. Az ukrán játékos 2017-ben Rómában 4:6, 7:5, 6:1-re, Torontóban 6-1, 6-1-re, a szingapúri világbajnokságon 6:3, 6:4- re, idén pedig ismét Rómában 6:0, 6:4-re győzött.

A római torna győztesét 507 100 euróval és 900 ponttal díjazzák, míg a vesztest 253 425 euró és 585 WTA pont illeti meg. A vereség ellenére Simona Halep megtartja vezető helyét a WTA-világranglistán, és első helyen kiemelt lesz Roland Garrosban, az év második Grand Slam-tornáján, amely május 27-én kezdődik Párizsban.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 10., hétfő

Belényesi Dávidék a szívüket is kiteszik a medencében a váradi vízilabdacsapat előmeneteléért

Tavalyi kiváló szereplésének megismétlése, a legjobb nyolc közé jutás szempontjából nagyon fontos mérkőzés vár a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában a Nagyváradi VSK-ra, amely a kőkemény Brescia együttesét fogadja kedden.

Belényesi Dávidék a szívüket is kiteszik a medencében a váradi vízilabdacsapat előmeneteléért
Hirdetés
2025. november 10., hétfő

Derült égből edzőváltás a Csíkszeredai Sportklubnál

Peteris Skudra lett a jégkorong Erste Ligában szereplő Csíkszeredai Sportklub vezetőedzője. A klub honlapja hétfőn számolt be arról, hogy a szlovák Extraligából érkező lett szakember a héten már megkezdi a munkát a Sportklubnál.

Derült égből edzőváltás a Csíkszeredai Sportklubnál
2025. november 09., vasárnap

Szoboszlai és Kerkez is mindent megtett, mégis csúnyán kikapott a Liverpool

Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos csapata, a címvédő Liverpool FC 3-0-ás vereséget szenvedett a Manchester City vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság 11. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.

Szoboszlai és Kerkez is mindent megtett, mégis csúnyán kikapott a Liverpool
2025. november 09., vasárnap

Forma-1-es Brazil Nagydíj: győzött és növelte előnyét Lando Norris

Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Brazil Nagydíjat vasárnap Sao Paulóban, ezzel a sikerrel tovább növelte az előnyét a világbajnoki pontverseny élén csapattársával, az ötödikként célba érő Oscar Piastrival szemben.

Forma-1-es Brazil Nagydíj: győzött és növelte előnyét Lando Norris
Hirdetés
2025. november 08., szombat

Végső búcsú Nagyváradon Jenei Imrétől

Végső nyugalomra helyezték szombaton délután a nagyváradi Rulikowski Városi Köztemetőben Jenei Imrét, a magyar és a román labdarúgó-válogatott egykori szövetségi kapitányát, aki 1986-ban a Bukaresti Steauával megnyerte a Bajnokcsapatok Európa-kupáját.

Végső búcsú Nagyváradon Jenei Imrétől
Végső búcsú Nagyváradon Jenei Imrétől
2025. november 08., szombat

Végső búcsú Nagyváradon Jenei Imrétől

2025. november 07., péntek

Európa-liga: újabb három ponttal gazdagodott a Ferencváros

A Ferencváros 3-1-es győzelmet aratott bolgár vendége, a Ludogorec felett a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának csütörtök este játszott negyedik fordulós mérkőzésén.

Európa-liga: újabb három ponttal gazdagodott a Ferencváros
2025. november 06., csütörtök

Épülget az erdélyi Colosseum: késve lesz meg Románia legnagyobb sportcsarnoka Brassóban

„Jól áll, előrehaladott szakaszban van” Románia legnagyobb sportcsarnokának építése Brassóban a polgármester szerint.

Épülget az erdélyi Colosseum: késve lesz meg Románia legnagyobb sportcsarnoka Brassóban
Hirdetés
2025. november 06., csütörtök

Gianni Infantino FIFA-elnök is búcsúzik Jenei Imrétől: „öröksége és pályafutása mindenki emlékezetében élni fog”

A FIFA elnöke, Gianni Infantino csütörtökön a Román Labdarúgó-szövetségnek (FRF) címzett levélben fejezte ki részvétét a nemzetközi szövetség nevében a szerdán 88 éves korában elhunyt Jenei Imre halála miatt.

Gianni Infantino FIFA-elnök is búcsúzik Jenei Imrétől: „öröksége és pályafutása mindenki emlékezetében élni fog”
2025. november 06., csütörtök

Nagyváradon, a Bodola Gyula Stadionban ravatalozzák fel Jenei Imrét

Pénteken a nagyváradi Bodola Gyula Stadionban vehetnek végső búcsút a szerdán elhunyt legendás edzőtől, Jenei Imrétől tisztelői.

Nagyváradon, a Bodola Gyula Stadionban ravatalozzák fel Jenei Imrét
2025. november 05., szerda

Soha nem engedte, hogy tanár úrnak szólítsák. Jenei Imrét gyászolja a román és magyar futballvilág, közélet

Egykori klubjai, játékosai, közéleti személyiségek, politikusok búcsúztatják és méltatják a 88 éves korában elhunyt Jenei Imrét. Akire a román Superliga, a másod- és harmadosztály következő fordulójában egyperces néma főhajtással emlékeznek.

Soha nem engedte, hogy tanár úrnak szólítsák. Jenei Imrét gyászolja a román és magyar futballvilág, közélet
Hirdetés
Hirdetés