Hirdetés

Nem megy a tavalyi erdélyi döntősöknek a férfi kosárbajnokságban

A címvédő Nagyváradi VSK és az elmúlt szezonban ezüstérmes Marosvásárhelyi Maros KK számára is folytatódott a gyenge sorozat az élvonalbeli férfi kosárlabda-bajnokságban: az alapszakasz hétvégi 20. fordulójában kikaptak Bukarestben. 

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2017. február 05., 16:502017. február 05., 16:50

Előbbit óriási meglepetésre 93:81-re legyőzte a még alsóházban tanyázó Dinamo, miközben utóbbi a Steaua vendégeként maradt alul 93:87-re. Miközben a Maros megyeiek gyengélkedése érthető a klub súlyos pénzügyi problémái ismeretében, addig a Bajnokok Ligájában kiválóan teljesítő Körös-partiak botlásai a pontvadászatban elégedetlenséget szültek a szurkolók körében. Két fordulóval az alapszakasz vége előtt mindössze 28 pontot gyűjtöttek, és már a felsőházi rájátszásba jutásuk is veszélybe került. Legközelebb ráadásul azt a Kolozsvári U-BT-t fogadják, amely a Galac ellen aratott 95:66-os győzelmével továbbra is magabiztosan vezeti az összetettet a Steaua és a Temesvári U-BT előtt. Utóbbi egyébként hétvégén Nagybányán nyert 86:69-re, míg a Pitești–Craiova mérkőzést hétfőn rendezik (20 óra, DigiSport).

A női élvonal alapszakaszának 18. fordulója a hétvégi folytatáskor sem okozott meglepetést, hiszen az Aradi ICIM 90:69-re legyőzte otthon a Marosvásárhelyi Siriust, a Kolozsvári U-BT a Szatmárnémeti ellen nyert 77:65-re, míg az Alexandria a Iași vendégeként gyűjtött két pontot 78:58-as végeredménnyel. A forduló rangadóját a Târgoviște nyerte meg 82:54-re Brassóban, de az összetettet így is a címvédő Sepsiszentgyörgyi Sepsi SIC vezeti, amelyik már korábban lejátszotta és megnyerte a galaci találkozóját.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés