Hirdetés

Nem diszkriminatív az „U21-es szabály"

Nem diszkriminatív az „U21-es szabály" – jelentette be hétfőn az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) döntését a Román Labdarúgó-szövetség (FRF). A sportági szervezet közleménye szerint a testület úgy ítélte meg, a korosztályos megkülönböztetést ebben az esetben objektív és jogos cél teszi indokolttá, kivitelezése pedig a „céllal arányos, szükséges és megfelelő" eszközökkel történik.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2016. szeptember 19., 17:402016. szeptember 19., 17:40

Az U21-es szabály arra vonatkozik, hogy az élvonalbeli labdarúgó-csapatoknak az idei szezonban már a meccsek teljes időtartama alatt kötelező módon pályán kell tartaniuk legalább egy hazai fiatal, 21 év alatti futballistát. A Liga 1 mezőnyéből ugyanakkor többen – köztük a Steaua, a Iași vagy éppen a Kolozsvári CFR – ellenezték, hogy az FRF ilyen módon befolyásolja a tevékenységüket, bojkottal és jogi úton támadták a bevezetett szabályt.

A hazai Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) ezt az álláspontot az európai ernyőszervezetüktől kapott dokumentummal támasztotta alá, amely az ilyen jellegű szabályozást törvénytelennek és diszkriminatívnak minősítette.

A CNCD viszont most leszögezte, hogy ez még az európai bíróság állásfoglalása alapján is legális, mert egyensúlyban van az eredményorientált klubérdek és az utánpótlás-nevelés ösztönzése. Az FRF közleményében rámutat, hogy a testület szerint a szabály elősegíti azt is, hogy a klubok hosszú távú stratégiát dolgozzanak ki a juniorok kiválogatására és kinevelésére.

A sportági szövetséget irányító Răzvan Burleanu szerint teljesen felesleges befektetni az akadémiákba és futballiskolákba, ha nem teremtenek „piacot\" a fiatalok szerepeltetéséhez. A LPF ugyanakkor az európai hivatásos liga közlésére hivatkozva jelezte: Olaszországban pénzzel jutalmazzák az U21-es játékosok szerepeltetését, Németországban az élvonalbeli kluboknak saját akadémiát kell működtetniük, Angliában pedig mindössze egy adott számú sportoló kinevelése az elvárás, kötelező szerepeltetést sehol sem írtak elő az élvonalbeli csapatoknak.

Emiatt is szorgalmazták, hogy ők is inkább pénzjutalommal ösztönözzék a fiatalok szerepeltetését, a kötelező érvényű pályára küldés pedig csak a Ligakupára vonatkozzon. Burleanu ezt nem fogadta el, mert szerinte eljött a „durva döntések ideje\".

Az U21-es szabályzat a Liga 2-re is vonatkozik – ott három, 21 év alatti fiatalnak kell játszania –, míg a harmadosztályban szereplő csapatoknak három U19-es futballistát kell szerepeltetniük. A szabályt ellenző klubok szerint ezzel az FRF gyakorlatilag beleszól a klubok átigazolási politikájába, továbbá olyan gyakorlati problémákat vonz maga után, amely lehetetlenné teszi, hogy csapatok a lehető legjobb felállásukban tudjanak pályára lépni.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés