Hirdetés

„Nehéz felvenni a versenyt, ha nincs hazai pálya”

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

A szeptember végén lezárult B&S Motors Romanian Superbike (ROSBK) gyorsaságimotoros-magánbajnokság egyetlen magyar versenyzője, a kolozsvári, 31 éves Zsigmond Zoltán – aki csak az utolsó fordulóban bekövetkezett bukása miatt nem lett harmadik – a hazai pálya hiányában, illetve a magas költségekben látja a romániai motorsport legnagyobb problémáját.

Gazda Árpád

2008. október 06., 00:002008. október 06., 00:00

– Mennyire elégedett a ROSBK-bajnokságban elért idei eredményével? Mi hiányzott a harmadik hely eléréséhez?

– Ahhoz képest, hogy az idei szezon célkitűzése számomra az volt, hogy az első tíz versenyző között legyek, jó eredménnyel zártam ezt az idényt. Azonban ez nem azt jelenti, hogy nem lehetett volna ennél jobb is. Úgy érzem, hogy a jobb eredményhez – a tapasztalatok mellett – egy sokkal jobb teljesítményű motorbicikli is hiányzott, hisz az előttem végző versenyzők mind erősebb gépekkel álltak a rajthoz. Kiegyensúlyozott, nyugodt versenyző vagyok, nem kockáztatok fölöslegesen, ennek is köszönhetem a konstans, jó eredményeimet.

– Összehasonlítva a Román Motorkerékpáros-szövetség (FRM) által szervezett bajnoksággal, mennyire mondható erősnek ez a verseny, amelynek futamait – összesen hatot – idén a görögországi Szerreszben, a csehországi Mostban, illetve a Hungaroringen és a Pannóniaringen rendeztek?

– Ezt a bajnokságot össze sem lehet hasonlítani a román szövetség által, a lepusztult reptereken és a minimális biztonsági előírások betartása nélkül rendezett bajnoksággal. A román magánbajnokságnak sokkal több, nagyobb tudással rendelkező résztvevője van, ezáltal magasabb a versenyek színvonala is. A román nemzeti bajnokságban – a kisebb költségek miatt – gyengébben felkészült motorosok indultak, így ennek alacsonyabb volt a színvonala. A ROSBK utolsó futamai igen kemények voltak, hisz az Alpok–Adria gyorsaságimotoros-bajnokság több neves versenyzője is részt vett ezeken, így lehetőségünk volt öszszemérni erőnket a legjobbakkal.

– Melyek azok a nehézségek, amelyekkel a romániai gyorsasági motorsport, illetve a versenyzők küzdenek?

– A legnagyobb problémát a hazai pálya hiánya jelenti. Mivel Romániában nincs pálya, nincs hol edzeni, versenyezni. Ilyen körülmények között nehéz tapasztalatot szerezni, nehéz felvenni a versenyt olyan külföldi sportolókkal, akik két, vagy akár három hazai pályán is edzhetnek. Másrészt egy versenyre való felkészüléshez átlagosan 1500 euró szükséges, és ez az összeg még magasabb az idénykezdés első heteiben. Idén nekem két nagyobb szponzorom is volt, de mindezek mellett jelentős volt az önfinanszírozás is. A pálya-, illetve a pénzhiány nemcsak nekünk, aktív versenyzőknek jelent gondot, hanem az utánpótlás-nevelés legnagyobb betegsége. Sportegyesületünknek van egy, a fiatalok kinevelésére vonatkozó programja, de a magas költségek miatt nincs érdeklődő. És e kérdés kapcsán meg kell említenem a sajtó támogatásának hiányát is, hiszen egy-két napilapot – köztük a Krónikát is – leszámítva, a média igencsak kevés helyet áldoz a román gyorsasági motorsportra.

– Miben áll egy-egy versenyre való technikai és fizikai felkészülés? Saját maga állítja be, vagy szakemberekre bízza a motorkerékpár versenyre való előkészítését?

– Van egy szezon előtti fizikai felkészülés – úszás, szaladás, biciklizés, valamint a lehetőségeink függvényében a magyarországi pályákon való edzés –, amely a versenyek között is folytatódik. Amúgy nincs egy speciális fizikai felkészülés. Ami pedig a technikai felkészülést illeti, minden futam előtt beállítjuk, fejlesztjük, kicseréljük az alkatrészeket. Én a sikereim 30 százalékát szerelőm, Házas Ferenc munkájának, információinak köszönhetem, akivel jövőre szorosabb közreműködést tervezek.

– Milyen tervekkel vág neki a 2009-es szezonnak? Milyen eredménnyel lenne elégedett a jövő idényben?

– A 2009-es szezonban a ROSBK-bajnokságon kívül részt szeretnék venni a Magyarországon rendezett, szintén magas színvonalú GSXR-kupa egyes futamain is. Természetesen, mint minden sportoló, én is arra törekszem, hogy még jobb eredményeket érjek el. Tehát a ROSBK-bajnokságban mindenképp dobogón szeretném zárni a következő szezont. 

Kelemen Botond

Zsigmond Zoltán névjegykártyája, csapat: Moto Racing Cluj. Első verseny: 2006, Román Nemzeti Bajnokság. Legjobb eredmények: 2006, Marosvásárhely, Román Nemzeti Bajnokság: 3. hely. 2007, Szerresz, Ipona Kupa: 3. hely. 2008., Most, ROSBK-futam: 3. hely. 2008., ROSBK-bajnokság: 4. hely. Motorkerékpár: Suzuki GSX-R 1000 K5.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés