Hirdetés

Négygólos sikerek

Labdarúgás – Fölényes győzelmet aratott a bajnoki címért versenyben lévő Debrecen és MTK labdarúgócsapata az NB I 25. fordulójában. A listavezető hajdúságiak 5-1-re nyertek a Diósgyőri VTK vendégeként.

Páva Adorján

Páva Adorján

2007. április 23., 00:002007. április 23., 00:00

Miroslav Beránek címvédő gárdája a jó iramú mérkőzésen már az első félidőben háromgólos előnyre tett szert, és a két találatig jutó Dzsudzsák vezérletével a második játékrészben is növelni tudta előnyét. Az MTK színeiben szereplő Németh Krisztián is lőtt két gólt, a kék-fehérek pedig hazai pályán 4-0-ra verték a kiesés elkerüléséért küzdő Tatabányát. Garami József együttese továbbra is ötpontos hátránnyal rendelkezik az éllovassal szemben, amelytől az elmúlt fordulóban háromgólos vereséget szenvedett. A Zalaegerszeg megelőzte az Újpestet, és a harmadik helyen áll, míg a Sopron – többek között két romániai idegenlégiós, Radu és Rus góljával – 3-1-re verte a Pécs gárdáját, és három helyet javított a fordulót megelőző pozícióján.

P. A.

Borsodi Liga, 25. forduló: Diósgyőri VTK–Debreceni VSC 5-1 (Simon A. 56., ill. Dzsudzsák 8., 61., Sztojkov 29., Mészáros N. 38., Sidibe 71.), MTK–FC Tatabánya 4-0 (Pál 3., Németh 35., 77., Rodenbücher 73.), Honvéd–FC Fehérvár 1-1 (Abraham 13., ill. Baranyai 31.), Győri ETO FC–Vác 1-0 (Bajzát 49.), Újpest–Kaposvár 0-0, REAC–Vasas 1-3 (Torma 85. – 11-esből, ill. Lázok 45., Pandur 63., Kiss K. 88.), Zalaegerszegi TE–Paks 4-0 (Waltner 7., Salamon 12. – öngól), Józsi 23., Dovicsovics 73.), FC Sopron–Pécs 3-1 (Radu 7., Rus 37., Magasföldi 87., ill. Sipos 64.).

Az NB II Keleti csoportjában szereplő Ferencváros 1-1-et játszott a Tuzsér otthonában, és a 22. forduló után is jobb gólkülönbségével vezeti a táblázatot a szintén botló Nyíregyháza előtt.

Az NB I állása:

1. Debrecen 25 18 3 4 53-17 57

2. MTK 25 16 4 5 47-21 52

3. ZTE 25 14 4 7 44-32 46

4. Újpest 25 14 4 7 34-22 46

5. Vasas 25 11 5 9 31-32 38

6. Fehérvár 25 10 4 11 33-35 34

7. Diósgyőr 25 10 4 11 32-37 34

8. Honvéd 25 9 6 10 41-36 33

9. Kaposvár 25 9 4 12 29-29 31

10. Győr 25 8 7 10 29-34 31

11. Sopron 25 9 3 13 26-40 30

12. REAC 25 8 6 11 32-42 30

13. Pécs 25 7 9 9 24-31 30

14. Paks 25 7 7 11 26-32 28

15. Tatabánya 25 8 2 15 34-48 26

16. Vác 25 3 6 16 16-43 15

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés