2009. június 18., 10:202009. június 18., 10:20
A csapatuk rossz játéka, illetve a korábbi bírói döntések miatt felháborodott temesvári drukkerek a Tîrgu Jiuban megrendezett döntő 37. percében füstbombákat dobáltak be a pályára, és ledöntötték a nézőteret a pályától elválasztó kerítést, a játék pedig 2 percre félbeszakadt. A hajrában több bánsági drukker a maga módján próbálta emlékezetessé tenni a találkozót: egy jobboldali temesvári akció közben ketten befutottak a kolozsváriak tizenhatosába, és senkitől sem zavartatva várták a beadást. A labda végül az „önkéntes csatárok” mögé, Artiom Karamjanhoz érkezett, aki be is talált a támadók nem várt létszámfölénye hatására megkövült kolozsvári védők között. A gólt azonban nem adták meg, az egyik drukker pedig a labdával távozott a játéktérről. A csendőrök csak ezután vonultak be a stadionba, ahol rövid ideig tűrték a zászlórudakkal és letört műanyag székekkel felszerelt temesvári keménymag csapásait: könnygázt és gumibotokat bevetve néhány perc leforgása alatt kiszorították a stadionból a randalírozókat. Az öszszecsapások a stadionon kívül is folytatódtak. A rendfenntartók összesen 233 randalírozót állítottak elő, a pénzbüntetések összértéke 70 ezer lejt tett ki.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.