
Kipipálta első mérkőzését a hazai tornán a Märcz-csapat
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
A magyar férfi vízilabda-válogatott győzelemmel mutatkozott be a hazai rendezésű világbajnokságon: Märcz Tamás együttese négy góllal, 12-8-ra verte a montenegróiak legjobbjait.
2022. június 21., 23:372022. június 21., 23:37
2022. június 21., 23:402022. június 21., 23:40
Az A betűjelű csoport kedd esti rangadóján a magyar válogatott számított esélyesnek, egyfelől azért, mert a montenegróiaknál a tokiói olimpiát követően jelentősen átalakult a keret, másfelől a tavalyi ötkarikás játékokon bronzérmes Märcz-alakulat a legutóbbi világliga-sorozat csoportkörében két alkalommal is öt góllal verte első budapesti vb-ellenfelét.
A második negyed elrontott montenegrói büntetővel indult, kevéssel később azonban már bevették a magyar kaput (3-4). Jansik Szilárd látványos húzással egyenlített, Zalánki révén pedig újfent „hazakerült” a vezetés, sőt harmadik védhetetlen lövésével már 6-4 volt a házigazdák javára.
Varga Déneséknek a negyeddöntőre kell csúcsformába lendülniük
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
A harmadik játékrész első felét kihagyott helyzetek jellemezték mindkét oldalon, míg nem jött Varga Dénes, akinek parádés ejtését – hosszas videózás után – gólnak ítélték. Röviddel később pedig Vámos baljából talált utat a hálóba a labda (8-4). A kilencedik magyar találatra sem kellett sokat várni: Jansik távoli parádés ejtése ért célt. A délszlávok a negyed hajrájában tudtak közelebb zárkózni (9-6).
A befejező nyolc perc újabb montenegrói emberelőnyös góllal kezdődött (9-7), ám mielőtt vérszemet kapott volna az ellenfél, Zalánki nagyszerű lövéssel alakította ismét megnyugtatóvá a különbséget (10-7). Angyal Dániel gólja után pedig a világbajnoki újonc Burián Gergely is betalált, így 12-8-as magabiztos győzelemmel kezdte vb-szereplését a magyar csapat.
A válogatott csütörtökön a brazilokkal, szombaton a georgiaiakkal játszik romániai idő szerint 22.00 órától a Margitszigeten. A mérkőzés legjobbjának járó, Benedek Tiborról elnevezett különdíjat a 19 lövésből 11-et hárító Vogel Soma kapta.
Férfi vízilabdatorna, A csoport, 1. forduló:
Magyarország-Montenegró 12-8 (3-3, 3-1, 3-2, 3-2)
--------------------------------------------------
gólszerzők: Zalánki 4, Vámos, Jansik 2-2, Pohl, Varga, Angyal, Burián 1-1, illetve Petkovic 4, Banicevic, Radovic, Averka, Mrsic 1-1
Magyarország:
------------------
Vogel Soma - Vámos Márton, Mezei Tamás, Angyal Dániel, Varga Dénes, Pohl Zoltán, Jansik Szilárd, csere: Lévai Márton (kapus), Zalánki Gergő, Manhercz Krisztián, Burián Gergő, Hárai Balázs, Nagy Ádám
2028-ig elhalasztják négy stadion állami költségvetésből történő, 2024-ben jóváhagyott finanszírozását – jelentette be Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.
Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.
A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.
A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.
Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.
Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.
Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a
Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.
A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.
Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.
szóljon hozzá!