
A korábbi csapatkapitány Nagy László visszatér a magyar férfi kézilabda-válogatottba a Szlovénia elleni világbajnoki selejtező két mérkőzésére.
2018. május 27., 14:392018. május 27., 14:39
2018. május 27., 15:222018. május 27., 15:22
A Telekom Veszprém 37 éves jobbátlövője tavaly októberben jelentette be, hogy többé nem lép pályára nemzeti színekben, de a szakmai stáb és a magyar szövetség (MKSZ) felkérésére visszatér.
– idézi Nagy Lászlót az MKSZ vasárnapi sajtóközleménye. A tapasztalt játékos hozzátette, megtisztelő számára, hogy ismét válogatott lehet, és szeretne mindent megtenni a csapat továbbjutásáért.
A
magyar csapat június 9-én, szombaton 20 órától lép pályára Koperben, majd június 13-án, szerdán 19 órától fogadja Veszprémben a szlovénokat.
Az olimpiai kvalifikáció következő versenye a 2020-as, immár 24 csapatos norvég–svéd–osztrák közös rendezésű Európa-bajnokság, amelynek győztese részt vehet az ötkarikás játékokon, a további két legjobb helyen végző együttes – amely korábban még nem szerzett részvételi jogot az olimpiai kvalifikációs tornára – szintén ott lehet a selejtezőn.
Ljubomir Vranjes szövetségi kapitány a szlovénok ellen nem számíthat Császár Gáborra. A svájci Kadetten Schaffhausen irányítójának a klubszezon végén megműtötték a térdét. Az edző döntése alapján a Veszprém balátlövője, Jamali Iman sem került a keretbe, szerepel viszont a névsorban az egyaránt sérülésből visszatérő Lékai Máté és Faluvégi Rudolf.
„A világbajnokságra való kijutáshoz mindkét mérkőzésen a legjobbunkat kell nyújtanunk. Mindent megteszünk majd a győzelemért" - szögezte le Vranjes. A svéd edző hangsúlyozta, a párharc esélyesének az előző világbajnokságon bronzérmes Szlovénia számít.
Fontos, hogy mindenki, aki ott van a keretben, képes legyen százszázalékosan odatenni magát, mentálisan és fizikálisan egyaránt, mindkét mérkőzésen” – magyarázta Vranjes.
A 19 fős keret 16 tagja hétfőn kezdi meg a felkészülést Budaörsön, a külföldi bajnokságokban még szereplő játékosok, Bartók Donát, Borbély Ádám és Faluvégi Rudolf egy héttel később csatlakoznak az együtteshez.
A szlovénok szerdán hozták nyilvánosságra 22 fős keretüket, amelyben szerepel a Telekom Veszprém és a bajnok MOL-Pick Szeged irányítója, Blaz Blagotnisek és Matej Gaber, valamint a veszprémiek jobbszélsője, Gasper Marguc is.
A magyar válogatott kerete
Kapusok: Borbély Ádám (Orlen Wisla Plock, lengyel), Mikler Roland (Telekom Veszprém), Székely Márton (Grundfos Tatabánya)
Jobbszélsők: Hornyák Péter (Balatonfüredi KSE), Országh Ádám (Dabas KC VSE)
Jobbátlövők: Ancsin Gábor (Telekom Veszprém), Balogh Zsolt (MOL-Pick Szeged), Bartók Donát (TBV Lemgo, német), Nagy László (Telekom Veszprém)
Irányítók: Juhász Ádám (Grundfos Tatabánya), Lékai Máté (Telekom Veszprém)
Beállók: Bánhidi Bence (MOL-Pick Szeged), Schuch Timuzsin (Telekom Veszprém), Sipos Adrián (Grundfos Tatabánya)
Balátlövők: Bodó Richárd (MOL-Pick Szeged), Faluvégi Rudolf (HBC Nantes, francia), Ilyés Ferenc (Grundfos Tatabánya), Ligetvári Patrik (Telekom Veszprém)
Balszélső: Bóka Bendegúz (Balatonfüredi KSE)
Tavalyi kiváló szereplésének megismétlése, a legjobb nyolc közé jutás szempontjából nagyon fontos mérkőzés vár a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában a Nagyváradi VSK-ra, amely a kőkemény Brescia együttesét fogadja kedden.
Peteris Skudra lett a jégkorong Erste Ligában szereplő Csíkszeredai Sportklub vezetőedzője. A klub honlapja hétfőn számolt be arról, hogy a szlovák Extraligából érkező lett szakember a héten már megkezdi a munkát a Sportklubnál.
Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos csapata, a címvédő Liverpool FC 3-0-ás vereséget szenvedett a Manchester City vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság 11. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.
Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Brazil Nagydíjat vasárnap Sao Paulóban, ezzel a sikerrel tovább növelte az előnyét a világbajnoki pontverseny élén csapattársával, az ötödikként célba érő Oscar Piastrival szemben.
Végső nyugalomra helyezték szombaton délután a nagyváradi Rulikowski Városi Köztemetőben Jenei Imrét, a magyar és a román labdarúgó-válogatott egykori szövetségi kapitányát, aki 1986-ban a Bukaresti Steauával megnyerte a Bajnokcsapatok Európa-kupáját.
A Ferencváros 3-1-es győzelmet aratott bolgár vendége, a Ludogorec felett a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának csütörtök este játszott negyedik fordulós mérkőzésén.
„Jól áll, előrehaladott szakaszban van” Románia legnagyobb sportcsarnokának építése Brassóban a polgármester szerint.
A FIFA elnöke, Gianni Infantino csütörtökön a Román Labdarúgó-szövetségnek (FRF) címzett levélben fejezte ki részvétét a nemzetközi szövetség nevében a szerdán 88 éves korában elhunyt Jenei Imre halála miatt.
Pénteken a nagyváradi Bodola Gyula Stadionban vehetnek végső búcsút a szerdán elhunyt legendás edzőtől, Jenei Imrétől tisztelői.
Egykori klubjai, játékosai, közéleti személyiségek, politikusok búcsúztatják és méltatják a 88 éves korában elhunyt Jenei Imrét. Akire a román Superliga, a másod- és harmadosztály következő fordulójában egyperces néma főhajtással emlékeznek.
szóljon hozzá!