Hirdetés

Műtétek előtt és után

A szászmedgyesiek halasztást kérnének a szakszövetségtől Többen még mindig a kórházban vannak a B osztályos Szászmedgyesi Gaz Metan pénteken balesetet szenvedett futballistái közül.

Szucher Ervin

Szucher Ervin

2006. július 13., 00:002006. július 13., 00:00

Labdarúgás
Egyeseket közülük már megműtöttek, mások esetében az orvosok várják az állapotuk stabilizálódását ahhoz, hogy beavatkozásnak vessék alá őket. Cristian Popot, Ionuþ Buzeanut és Alex Popot a marosvásárhelyi sürgősségi kórházban kezelik: míg az előbbi nyílt törést szenvedett, a másik két labdarúgónak a tüdeje sérült meg. Szintén a vásárhelyi kórházban fekszik a csapat vezetőedzője, Varró Sándor is, akinek elszakadt izomszalagjait a plasztikai sebészek varrták össze. A szakadékba boruló busz első ülésén helyet foglaló Varró segédjével, Ioan Alomannal együtt elsőnek repült ki a jármű ablakán. „Napról napra javulok egy-egy kicsit. Átestem már egy műtéten, de nem úsztam meg ennyivel. Az orvosok szerint körülbelül két hónap kell még addig, amíg letehetem a lábam” – nyilatkozta lapunknak a bokaficamot is szenvedett Varró. A balesetben az edző kisfia, a kilencéves Tamás is megsérült. Az orvosok a vérrögök felszívódását várják, majd megműtik a gyermek karját.
A baleset után tegnap gyűlt össze ismét a csapat. Az edzésről, melyet a Gaz Metan egykori játékosa és másodedzője, Constantin Cenan irányított, a felsoroltakon kívül többen is hiányoztak. Varró úgy tudja, hogy hét-nyolc játékos csak egy hónap múlva épül fel annyira, hogy ismét szaladni tudjon. „Jó volna, ha a szakszövetség tekintettel lenne a helyzetünkre és csapatunknak legalább egy-két hetes halasztást engedélyezne” – vélekedett az egykori marosvásárhelyi A osztályos kapus, aki belátta: számára edzőként is elúszott az őszi idény.
A medgyesiek 2005-ben gyártott MAN márkájú autóbusza a múlt pénteken borult egy nyolcméteres szakadékba Erzsébetváros környékén. A csapat Szászrégen felé tartott, ahol a Besztercei Gloriával játszott volna felkészítőmérkőzést.
Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés