Hirdetés

Mosolyok a tatai „szanatóriumban”

A pszichikai gyorskúrán átesett magyar válogatott és a bosszúra éhes román nemzeti tizenegy a Norvégia elleni kiütéses hazai vereség, illetve a Bulgária elleni pontvesztés után idegenben próbál javítani az Európa-bajnoki selejtezők újabb körében.

Páva Adorján

Páva Adorján

2006. szeptember 06., 00:002006. szeptember 06., 00:00

Labdarúgás
A Bosznia-Hercegovina elleni összecsapás előtt Bozsik Péter tanítványainak felkészülésében jóval nagyobb hangsúlyt kaptak az önbizalom-növelő beszélgetések, mint a taktikai elképzelések gyakorlatba ültetése. Détári Lajos másodedző, aki a csapat pszichológusává lépett elő az utóbbi időben, a tatai edzőtábor első napján tapasztalható hangulatot úgy jellemezte, mintha újraélné az 1986-os, mexikói világbajnokságon 0-6-os vereséget szenvedő magyar válogatott szégyenérzetét, melyet azóta is a legrosszabb emlékei között tart számon. Geráék azonban a második napon már mosolyogni is tudtak, és a szakember elmondása szerint tudatosult bennük: győzni mennek Zenicába. Szabics Imre, Halmosi Péter és Simek Péter ebben nem segíthet csapattársainak, ugyanis sérülések miatt el sem utaztak a találkozó helyszínére.
A Konstancán készülő román válogatottat inkább felbosszantotta, mintsem letörte volna a bolgárok elleni, konstancai meccs végkimenetele, amikor is a Victor Piþurcã által irányított együttes 2-0-s vezetés után csupán 2-2-t ért el a déli szomszédok ellen. A szövetségi kapitány nem haragudott meg játékosaira, és az előzetes feltételezések szerint ugyanazokra számít Albániában is, akik pályára léptek a múlt szombati találkozón. Az egyetlen változtatás a védelem tengelyében várható: Tamaº helyett Ghionea kerülhet a kezdő tizenegybe. Chivu, aki kisebb sérüléssel bajlódott, vállalta a tiranai szereplést, így emiatt nem kell fájjon Piþurcã feje. A kapitány elmondta, a csapatban óriási a bizonyítási vágy � mindannyian tudják, egy újabb botlás nagyon sokba kerülhet.
Európa-bajnoki selejtezők, C csoport: Bosznia-Hercegovina�Magyarország (Duna Tv, 21.15). G csoport: Albánia�Románia (RTV 1, 21.00).

További Eb-selejtezők, A csoport: Azerbajdzsán�Kazahsztán, Örményország�Belgium, Finnország�Portugália, Lengyelország�Szerbia. B csoport: Litvánia�Skócia, Ukrajna�Grúzia, Franciaország�Olaszország. C csoport: Norvégia�Moldova, Törökország�Málta. D csoport: Szlovákia�Csehország, San Marino�Németország. E csoport: Oroszország�Horvátország (Tv Sport, 18.00), Izrael�Andorra, Macedónia�Anglia. F csoport: Svédország�Liechtenstein, Izland�Dánia, Észak-Írország�Spanyolország. G csoport: Bulgária�Szlovénia, Hollandia�Fehéroroszország (Tv Sport, 21.30).
Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 16., vasárnap

Rossi: az egyik legmeghatározóbb és legfontosabb meccs lesz a magyar-ír

Marco Rossi szövetségi kapitány szerint a több mint hét éve tartó regnálása során vasárnap az írek elleni világbajnoki selejtezőmérkőzés lesz az egyik legmeghatározóbb és legfontosabb a magyar labdarúgó-válogatott számára.

Rossi: az egyik legmeghatározóbb és legfontosabb meccs lesz a magyar-ír
Hirdetés
2025. november 16., vasárnap

Kikapott Boszniában, eltávolodott a világbajnokságtól Románia labdarúgó-válogatottja

Románia labdarúgó-válogatottja 3-1-re kikapott Bosznia-Hercegovinától a világbajnoki selejtezősorozat szombat esti játéknapján, ezzel nehéz helyzetbe került a 2026-os tornára való kijutás tekintetében.

Kikapott Boszniában, eltávolodott a világbajnokságtól Románia labdarúgó-válogatottja
2025. november 14., péntek

Előrejelzés: a magyar válogatottnak több mint 80 százalékos az esélye a pótselejtezős hely megcsípésére

A magyar labdarúgó-válogatottnak több mint 80 százaléka esélye van arra, hogy megszerezze a világbajnoki selejtezők F csoportjában a pótselejtezőt érő második helyet.

Előrejelzés: a magyar válogatottnak több mint 80 százalékos az esélye a pótselejtezős hely megcsípésére
2025. november 13., csütörtök

Magyar győzelem az örmények ellen, Ronaldóék botlása miatt még nem biztos Vargáék pótselejtezős helye

Magyarország labdarúgó-válogatottja legyőzte Örményország együttesét a világbajnoki selejtezősorozat F csoportjának ötödik fordulójában, így nagy lépést tett a pótselejtező felé.

Magyar győzelem az örmények ellen, Ronaldóék botlása miatt még nem biztos Vargáék pótselejtezős helye
Hirdetés
2025. november 13., csütörtök

Letámadja a magyarellenességet a román szövetség

Részben a magyarellenesség visszaszorítása érdekében alkalmaz oktató célzatú „önbüntetést” a Román Labdarúgó-szövetség.

Letámadja a magyarellenességet a román szövetség
2025. november 13., csütörtök

Szoborállítással tiszteleg szülőfaluja Helmut Duckadam emléke előtt, halálának első évfordulóján

Az Arad megyei Szemlak községben felavatták Helmut Duckadam BEK-győztes futballkapus egész alakos szobrát, amelyet csütörtök délben lepleztek le a néhai labdarúgó özvegye és családtagjai körében.

Szoborállítással tiszteleg szülőfaluja Helmut Duckadam emléke előtt, halálának első évfordulóján
2025. november 11., kedd

Sima váradi vereség a vízilabda Bajnokok Ligájában

Elszenvedte második vereségét a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti együttes a kedd esti harmadik fordulóban simán kikapott hazai medencében az olasz Bresciával szemben, így lecsúszott csoportja harmadik helyére.

Sima váradi vereség a vízilabda Bajnokok Ligájában
Hirdetés
2025. november 10., hétfő

Belényesi Dávidék a szívüket is kiteszik a medencében a váradi vízilabdacsapat előmeneteléért

Tavalyi kiváló szereplésének megismétlése, a legjobb nyolc közé jutás szempontjából nagyon fontos mérkőzés vár a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában a Nagyváradi VSK-ra, amely a kőkemény Brescia együttesét fogadja kedden.

Belényesi Dávidék a szívüket is kiteszik a medencében a váradi vízilabdacsapat előmeneteléért
2025. november 10., hétfő

Derült égből edzőváltás a Csíkszeredai Sportklubnál

Peteris Skudra lett a jégkorong Erste Ligában szereplő Csíkszeredai Sportklub vezetőedzője. A klub honlapja hétfőn számolt be arról, hogy a szlovák Extraligából érkező lett szakember a héten már megkezdi a munkát a Sportklubnál.

Derült égből edzőváltás a Csíkszeredai Sportklubnál
2025. november 09., vasárnap

Szoboszlai és Kerkez is mindent megtett, mégis csúnyán kikapott a Liverpool

Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos csapata, a címvédő Liverpool FC 3-0-ás vereséget szenvedett a Manchester City vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság 11. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.

Szoboszlai és Kerkez is mindent megtett, mégis csúnyán kikapott a Liverpool
Hirdetés
Hirdetés