
Fotó: Kristó Róbert
Mindkét erdélyi jégkorongcsapat kikapott hazai közönsége előtt szombaton a Mol Ligában, ráadásul a Brassó most először bukott el meccset a rendes játékidő alatt, amióta a svéd edző irányítja.
2014. november 23., 16:202014. november 23., 16:20
„Csalódott vagyok” – szögezte le Jerry Andersson, a barcaságiak mestere az Újpest ellen elszenvedett 4-2-es kudarc után, rámutatva, hogy hiába kezdték jól a találkozót, az emberelőnyös helyzetek lendületet adtak a vendég fővárosiaknak, akik nem pusztán ledolgozták a kétgólos hátrányt, hanem fordítani is tudtak.
Christer Dreberg, a Csíkszeredai HSC vezetőedzője pedig azt figyelte értetlenül, amint tanítványai gyengén játszottak a Debrecen elleni találkozó első felében. „Nagyon rosszul játszottunk az első két harmadban. Keveset korcsolyáztunk, rosszul passzoltunk, a játék minden elemében rosszak voltunk. A harmadik harmadra felgyorsultunk, ekkor már azt láttam, amit az első perctől kezdve játszani kellett volna” – értékelt a 4-3-ra elvesztett találkozó végén.
A hétvégén különben már Niklas Sjölund nélkül lépett pályára a hargitai alakulat, a svéd hokis ugyanis közös megegyezéssel felbontotta szerződését a klubbal. Sjölund 16 Mol Liga-mérkőzésen 5 gólt és 11 gólpasszt jegyzett.
A brassóiak Debrecen elleni meccsét, valamint a sereghajtó HSC Újpest elleni találkozóját vasárnap este rendezik.
A csíkiak sorsa különben minden fronton megpecsételődni látszik, a hazai élvonalban ugyanis csütörtök este 5-3-ra nyert a címvédő Brassó a Gyergyószentmiklós ellen, míg a Steaua 11-4-re verte a Galacot.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!