
Korhű focimezbe öltözött színészek plakátok között a Czibor 90 emlékév megnyitóján a komáromi Monostori erődben
Fotó: MTI/Krizsán Csaba
Czibor Zoltánra, az Aranycsapat néhai játékosára emlékeztek pénteken Komáromban, a Czibor 90 emlékév megnyitóján.
2019. augusztus 31., 20:102019. augusztus 31., 20:10
2019. augusztus 31., 21:372019. augusztus 31., 21:37
A külgazdasági és külügyminiszter, az emlékév fővédnöke és főtámogatója elmondta: Czibor pályafutása azért is különleges, mert igen viszontagságos évek és körülmények között hozta ki a maximumot magából.
Az Aranycsapat tagjai a második világháború borzalmai, a kiépülő kommunista diktatúra, majd az '56-os forradalom leverésének árnyékában alkottak hatalmasat.
– közölte Szijjártó Péter.
Szijjártó Péter beszédet mond a programsorozat megnyitóján
Fotó: MTI/Krizsán Csaba
Most lenne 90 éves a „rongylábú” balszélső, az öntörvényű zseni, aki a magyar labdarúgás aranykorának világklasszis tehetsége volt – tette hozzá a miniszter. Szijjártó Péter azt mondta, hogy csak annak a nemzetnek van jövője, amely őrzi hőseinek, köztük sporthőseinek emlékét. „Ezért gondoltuk, hogy 50 millió forinttal támogatjuk az emlékév megrendezését, Czibor Zoltán komáromi szobrának felállítását és a róla szóló musical színre állítását” – közölte a külgazdasági és külügyminiszter.
A rendezvényen bemutatták a Csák Attila szobrászművész által tervezett alkotás látványtervét, valamint megnyitották a Czibor pályafutásához kötődő relikviákból rendezett, Arany pillanatok című vándorkiállítást. Ramón Alfonseda, a Barca Veteránjátékosok Szövetségének elnöke a húszas évek Barcelonájának mezével ajándékozta meg a szervezőket és az egykori focisták megjelent leszármazottait. Az eseményen részt vett Czibor Zoltán két lánya, Erzsébet és Írisz, ifjú Kocsis Sándor, valamint Kubala László fia és unokája.
Ramón Alfonseda, a Barcelona egykori játékosa mezt ad át Czibor Zoltán lányainak, Erzsébetnek és Írisznek
Fotó: MTI/Krizsán Csaba
Az est a Czibor, a Rongylábú című musical ősbemutatójával ért véget, a Magyarock Dalszínház előadásában. Czibor Zoltán a Komáromi MÁV-ban kezdte a pályafutását, majd többek között játszott a Ferencvárosban, a Bp. Honvédban, a Barcelonában és az Espanyolban.
A válogatottban 1949-1956 között 43 mérkőzést játszott és 17 gólt szerzett. Tagja volt az angolok ellen a Wembleyben 6:3-ra győző csapatnak. Olimpiai bajnok és világbajnoki ezüstérmes volt.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!