
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Péntek délelőtt elindult a jegyárusítás, kora estére pedig az összes belépő gazdára talált a magyar labdarúgó-válogatott utolsó hazai Nemzetek Ligája-mérkőzésére, amelyen szeptember 26-án az Európa-bajnok olasz együttest fogadja.
2022. augusztus 26., 22:132022. augusztus 26., 22:13
A magyar szövetség (MLSZ) honlapjának péntek esi beszámolója szerint az árusítás első napján csak a Szurkolói Klub tagjai vásárolhattak jegyeket a találkozóra.
A szövetség megköszönte a szurkolóknak, hogy megtöltik a Puskás Arénát, egyúttal a jegyvásárlás során tanúsított türelmet is, mivel a jegyigénylőknek sok esetben órákat kellett várniuk, mire sorra kerültek, és megvásárolhatták a belépőjüket. Az MLSZ hozzáfűzte: a vásárlói visszajelzések és a technikai adatok alapján a szolgáltató dolgozik a rendszer továbbfejlesztésén.
A magyar válogatott négy forduló után vezeti a csoportját a német, az olasz és az Eb-ezüstérmesként sereghajtó angol csapat előtt, azaz első helyért és ezáltal a négyes döntőbe jutásért küzd.
2028-ig elhalasztják négy stadion állami költségvetésből történő, 2024-ben jóváhagyott finanszírozását – jelentette be Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.
Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.
A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.
A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.
Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.
Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.
Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a
Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.
A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.
Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.
szóljon hozzá!