
Fotó: Mohai Balázs/MTI
Miklós Edit alpesi síző egy hónappal a műtétje után ismét maximálisan terhelheti sérült térdét.
2018. február 13., 21:212018. február 13., 21:21
„A tavalyihoz képest sokkal egyszerűbb, gyorsabb lesz a rehabilitáció, a mindennapi gyógytornával kombinálva már erősítek is” – nyilatkozta a Digisport keddi, Sport24 című műsorában Miklós Edit.
A csíkszeredai származású versenyző közölte, a rehabilitáció a vártnál hamarabb véget ér és egészséges lesz, de mindenképpen kivárja a tervezett hat hónapot, addig biztosan nem szeretne ismét lécre állni.
Miklós Edit azért nem indul a phjongcshangi téli olimpián, mert január 13-án a jobb térdében súlyosan megsérült a keresztszalag, egy belső szalag és a porc, amikor a világkupa-sorozat ausztriai állomásán, a szuperóriás-műlesiklásban bukott. Szinte napra pontosan egy évvel korábban, tavaly januárban is megsérült, akkor az ausztriai Altenmarkt-Zauchensee-ben edzésén bukott, mindkét térdét meg kellett műteni, és csak decemberben térhetett vissza.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
1 hozzászólás