
2010. október 15., 09:242010. október 15., 09:24
Meskó családját 1996-ban az a szerencse érte, hogy több mint hatmillió jelentkező közül sorsolással bekerült azon 50 ezer közé, akik vízumot kapnak az Egyesült Államokba. Ezen az évenkénti „zöld kártya lottón” 0,8 százalék esélye volt a Meskó-családnak a nyerésre, s tulajdonképpen a sorsolással nyílt lehetősége az akkor 11 éves fiúnak, hogy egyszer profi amerikaifutball-játékos legyen. Persze ez az út korántsem volt ilyen egyszerű és egyértelmű, hiszen a kitelepüléskor Meskó szinte egyáltalán nem ismerte ezt az Amerikában legnépszerűbbnek számító sportágat, korábban mindössze nagy ütközésekből álló összeállítást látott néhanapján Romániában. „Sosem felejtem el azt a napot, amikor édesapám megmutatta azt a levelet, hogy nyertünk a sorsoláson. Úgy éreztük, hogy a lehetőségek országába kerülünk, mámoros érzés volt” – emlékezett vissza az interjúban Meskó arra a pillanatra, amikor édesapja a jó hírrel „megzavarta” őt a videojátékozás közben.
A család, mint a legtöbb bevándorló, először New Yorkban próbált szerencsét, de hat hónap után Ohio államba költözött, ahol a legnagyobb magyar kolónia él az Egyesült Államokban. Meskó Zoltán karrierjének kezdete nem meglepő módon az európai labdarúgáshoz köthető: amikor a középiskolában a barátaival focizott, egyszer olyan hatalmasat rúgott a labdába, hogy az leverte a tornacsarnok egyik világítótestét. Büntetés helyett meghívták az iskolai amerikaifutball-csapatba.
„Először mezőnygólokat (3 pontos gól – szerk. megj.) rúgtam, de a speciális egység edzője azt akarta, hogy a puntokat (kézből rúgás a negyedik kísérleteknél) rúgjam. Nekem ez nem tetszett, mert így nincs meg a lehetőségem, hogy az utolsó másodpercekben győztes mezőnygólt rúgjak” – elevenítette fel pályafutása kezdetét Meskó, aki hozzátette, be kellett látnia, hogy testalkata révén jobban illik hozzá a punter poszt. Meskó a kilencedik osztályig az európai és az amerikai futballt is űzte. Végül az utóbbit választotta, hogy egyetemen tanulhasson és szüleit segítse. „Nehéz volt a labdarúgást abbahagynom, de rájöttem, hogy ezzel egyetemi ösztöndíjat szerezhetek. Szüleimnek nem volt félretett pénzük, s nem akartam, hogy kölcsönt kelljen felvenniük miattam, a taníttatásom érdekében. Hogy ezt elkerüljük, ezt az utat kellett választanom” – mondta Meskó, aki az egyik legpatinásabb egyetemi amerikaifutball-csapat, a Michigan játékosa lett.
Öt évet töltött a Rozsomákoknál, de ezalatt nem csak a sportpályafutását tartotta szem előtt, ugyanis előbb főiskolai, majd egyetemi diplomát szerzett sportmenedzsmentből, miközben az egyetemi bajnokság egyik legjobb puntere lett számos iskolai rekordot elérve az 1879-ben alapított Michigan színeiben. Utolsó két évében beválasztották a liga egyik legerősebb konferenciájának, a Big Tennek (ebben szerepel a Michigan Wolverines) első számú csapatába is, míg az egész bajnokságot nézve 2009-ben a második csapatba jelölték.
„Adj pár citromot és csinálok belőle limonádét – mondja munkamoráljáról Meskó. – Mindig van B tervem, ezért sem félek attól, hogy mi történik, ha ezen a szinten, az NFL-ben nem válok be. Ez csak bónusz nekem, mert akármi is történik velem, a megszerzett tudásommal a karrierem után is el tudok majd helyezkedni.” Arra a kérdésre, miszerint ha édesapja nem nyer a sorsoláson, akkor vajon most mit csinálna, úgy válaszolt, feltehetőleg Németországban dolgozna, mert ezért járt német nyelvű iskolába Temesváron.
Meskó Zoltán jelenleg a New England Patriots puntere. A 2000-es években három bajnoki címet nyert patinás együttes az 5. körben, 150. választottként csapott le rá az idei amatőr játékosbörzén (draft), ezzel az élet ismét megajándékozta egy furcsasággal, ugyanis Magyarországon éppen a Hazafiak számítanak a legnépszerűbb gárdának. A Patriots az alapszakasz 5. fordulója után 3 győzelemmel és 1 vereséggel (a legutóbbi játéknapon szabadnapos volt) az AFC konferencia keleti csoportjának második helyén áll, a New York Jets (4-1) mögött, megelőzve a Miami Dolphins (2-2) és a Buffalo Bills (0-5) csapatát. Az eddigi négy meccsen Meskónak tízszer kellett puntolnia, ezeken átlagban 42,5 yardra rúgta el a labdát, leghoszszabb kísérlete 60 yardos volt. A 16 mérkőzésből álló alapszakasz után a rájátszásba a csoportgyőztesek mellett mindkét konferencia (AFC és NFC) további két-két legjobb mérleggel rendelkező csapata jut be. A Patriots legközelebb vasárnap, romániai idő szerint 20 órától lép pályára, amikor a liga egyik legerősebb csapatát, az AFC északi csoportját vezető Baltimore Ravenst (4-1) fogadja a foxborói Gillette Stadiumban.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.