Meseautó az ex-Balkánból

Az Oltchim vasárnap nagyarányú, 32-22-es gyõzelmet aratott a Ferencváros otthonában a Bajnokok Ligája csoportkörének második fordulójában, így továbbra is százszázalékos a kvartettben. Ilyen könnyû volt a mérkõzés, mint ahogy az eredmény mutatja?

Egyáltalán nem volt sétagalopp. A továbbjutásért vívott harcot tekintve fontos rivális otthonában léptünk pályára. A Viborg startból az elsõ számú esélyesként volt elkönyvelve, míg az Oltchim és a Fradi a második helyre pályázott. Egyáltalán nem volt könnyû, bizonyíték erre a félidõ végére kialakult szoros, 11-13-as eredmény. Nagy nyomás volt rajtunk, tudtuk, hogy a Fradi hazai pályán senki ellen nem lép pályára feltett kezekkel. Igaz, a végére visszaesett a Ferencváros, ami engem is meglepett. De ez nem jelenti azt, hogy Râmnicu Vâlceán könnyû meccsre számíthatunk, hiszen õk is ugyanolyan célokkal utaznak majd Romániába jövõ hétvégén, amilyenekkel mi utaztunk Budapestre. Mindkét csapat a továbbjutásért küzd.

Látatlanban a Viborg számított a csoport esélyesének, ám az elsõ fordulóban az Oltchim 33-30-ra verte a vendég dánokat. Úgy tûnik, csapata mindenkit megver, aki az útjába kerül: tavaly nyári érkezése óta 54-szer gyõzött, két döntetlent játszott, és csupán egyszer kapott ki – a Kaproncai Podravkától a KEK elmúlt kiírása negyeddöntõjének elsõ mérkõzésén –, és eközben öt trófeát gyûjtött be. Mi a siker nyitja?

Egyáltalán nem vagyunk verhetetlenek. Mindenki azt mondja, hogy nagyon jók vagyunk, ám én azt mondom, van kilenc-tíz játékosunk, akikkel jó eredményeket lehet elérni mind a klub, mind a válogatott szintjén. Ám nem elég, ha jó autód van: jól is kell vezetni azt, karban kell tartani, meg kell találni a megfelelõ üzemanyagot. Úgy látszik, ez összejött, de még mindig sokat kell tanulnunk.

Az Oltchimet ismerõk, az Oltchimnek szurkolók közül sokan azt mondják, a BL megnyeréséig meg sem állnak.

Ilyen ez az ex-Balkán térség, csak ez lebeg az emberek szeme elõtt. Tény, hogy értékes csapatunk van. Persze, hogy szeretnénk a csúcsra jutni, de még az út elején járunk. Bejutottunk az elsõ csoportkörbe, és jó esélyeink vannak a továbblépésre a következõ csoportkörbe, ahol szintén elsõ-második helyezettek várnak ránk, és csak utána jönnek az elõdöntõk, egyszóval nehéz dolgunk lesz. Ami a legfontosabb: mi lehetünk az elsõ román csapat a nõi és a férfikézilabdát is figyelembe véve, amelyik továbbjuthat a BL elsõ csoportkörébõl, és ez már önmagában kimagasló teljesítmény lenne.

A román válogatottban is sokan bíznak, ám nemrég a dániai Világkupán csalódást okozott, hiszen csoportjából sem jutott tovább.

Miért okoztunk volna csalódást, talán egyedül voltunk ott, és úgy nem jutottunk tovább?! Egy meccset megnyertünk, egyet egy góllal kikaptunk a franciáktól, és az Európa-bajnok norvégokkal döntetlent játszottunk. Az egész egy gólon múlt. Ami a kiesésünk pozitív hozadéka, hogy nem fáradtak el a lányok, akik több fronton küzdenek, az Oltchimet is hátukon cipelik.

A december 2-án kezdõdõ franciaországi világbajnokságon is ilyen könnyen venné, ha egy gólon múlna a továbbjutás az elsõ csoportkörbõl?

A világbajnokság egészen más. Ott konkrét céljaink vannak: én érmet várok, a hivatalos elvárás pedig az elõdöntõbe jutás, amely révén nagy valószínûséggel lehetõvé tenné a jövõ évi olimpiai selejtezõtorna megrendezését. Ez nagyon fontos lenne, hiszen nagyobb esélyekkel indulnánk az olimpiai részvételért vívott harcban.

Van különbség a válogatott és az Oltchim edzése között? Más hozzáállás szükséges ahhoz, hogy egy válogatottat készítsen fel, nem pedig egy klubcsapatot?

Egyáltalán nem. A mi esetünkben gyakorlatilag ugyanazokról a játékosokról van szó, akikkel az Oltchimnél és a válogatottnál is együtt dolgozunk. Ami az utóbbi két év legnagyobb teljesítménye mindkét fronton, hogy sikerült kiiktatni a visszaeséseket. A lányok hatvan percen keresztül kiegyensúlyozott, jó teljesítményt nyújtanak, és ez meglátszik az eredményeken is.

Jövõre azonban véget érhet a sikertörténet – 2008 nyarán lejár az Oltchimmel kötött kétéves szerzõdése. A bukaresti sajtó szerint nem kíván hosszabbítani, és családja kérésére visszatér Zilahra.

Minden megtörténhet. Azért vállaltam el szövetségi kapitányként a vâlceai munkát is, hogy egyfajta folytonosságot biztosítsak a román nõi kézilabdában. Azt nem jelentettem ki, hogy biztosan elhagyom az Oltchimet. Egy szerzõdést meg is lehet hoszszabbítani, fel is lehet rúgni. Az sem biztos, hogy ha visszatérek Zilahra, ismét átveszem a HC kézilabdacsapatát. Testnevelõ tanár vagyok, ezt se felejtsük el. Az sem biztos, hogy Zilah lesz a következõ állomás, ki tudja, akár Kolozsvárra is mehetnék, nem?

Esetleges távozása esetén mi lesz azzal, amit felépített Râmnicu Vâlceán?

Egyesek folytatni fogják nélkülem is, egyesek nem, lesz, akit a klub küld el, lesz, aki magától távozik. Nem vagyunk egymáshoz kötve, ha mondjuk Kolozsvárra mennék, az nem azt jelenti, hogy mindenkit magammal cipelnék.

Nem gondolja, hogy ez a bizonytalanság már mostantól negatívan kihathat tanítványai játékára?

Egyesek örülnének távozásomnak, mások szomorkodnának miatta. Profi játékosokról van szó, akik profi módon gondolkodnak, nem féltem õket.