
Áll a játék. A koronavírus-járvány elhúzódása esetén idejekorán véget érhetnek a bajnokságok
Fotó: Gábos Albin
A klubok gazdaságára és a sportteljesítményére is hatással lehet a koronavírus-járvány miatt felfüggesztett sportélet. Az érintettek próbálják formában tartani magukat, de már vészforgatókönyvek is elkészültek az esetleges hosszú távú problémák orvoslására.
2020. március 16., 17:352020. március 16., 17:35
2020. március 16., 17:552020. március 16., 17:55
Megbénította a sportéletet a koronavírus-járvány és felborította azt a versenynaptárat, amely köré a klubok felépítették a szezonjukat. Egyelőre a legtöbb versenysportban ideiglenes halasztásokat rendeltek el, de mint ahogyan a jégkorong-Erste Ligában idő előtt lezárták a bajnokságot, úgy más csapatsportok esetében is számításba vették, hogy nem fogják tudni az eredeti kiírás szerint végigvinni az idényt.
ám ahhoz, hogy ezeket megkaphassák, a szerződésben foglalt összecsapásokat biztosítaniuk kellene.
A Gazeta Sporturilor sportnapilap információi szerint az idei szezonra már előre kifizették a klubokat, a következő idényre viszont 7,5 millió eurós veszteséget jósolnak.
A hazai Hivatalos Labdarúgóliga (LPF) főtitkára, Justin Ștefan szerint a közvetítések jogbirtokosa nem helyezte őket nyomás alá, jelen pillanatban pedig
A kényszerszünetet tartó hazai kosárlabdaélet is próbál optimista maradni, a Sepsi SIC női élvonalbeli csapatát menedzselő Rusz István a Krónikának elárulta, hogy szponzoraiktól egyelőre nem kaptak negatív visszajelzéseket, vagy nemleges választ. Megjegyezte viszont, hogy valószínűnek tartja, hogy a kisebb cégeket meg fogja viselni a koronavírus-járvány okozta válság. „De nekik is át kell vészelniük, mint mindenki másnak” – tette hozzá a szakosztályvezető.
A több légióst és hazai sportolót foglalkoztató csapat költségvetésével kapcsolatban a fizetésekről is kérdeztük Ruszt, már csak annak okán is, hogy az FCSB futballklub tulajdonosa, Gheorghe Becali épp hétfőn jelezte, hogy a bajnokság felfüggesztése idején csökkenteni akarja a labdarúgói fizetését.
„Ebbe nem mennék bele egyelőre. Az életben is, mint minden sportszerződésben van egy vis maior (előre nem látott kényszerítő körülmény, elháríthatatlan akadály) helyzet. De egyelőre nincs felfüggesztve az szezon, és amíg erről nincs hivatalos döntés csak tervezik, de nem beszélünk róla” – mondta.
Tájékoztatása szerint a bajnoki címvédő és Román Kupa-győztes női csapat tevékenységét egyelőre nem befolyásolja a kényszerszünet, de szerinte napokon belül eldől, hogy folytatják-e a idényt vagy sem. „Egyelőre folyik az élet. Ma ugyan nem edzettünk, de mostanáig normális körülmények között készültünk” – ecsetelte Rusz. A versenyszünet megtörheti viszont a sportolók ritmusát, amely folytatás esetén hatással lehet az eredményekre is.
– jegyezte meg Rusz.
A sportolók közül a világ egyik legjobb kézilabdázója, Cristina Neagu ugyanakkor pozitívan fogadta a kényszerszünet, a válogatott átlövő szerint a zsúfolt versenynaptár miatt ráfér a pihenés. A futballisták közül viszont vannak akik egyéni edzővel próbálják formában tartani magukat, miközben Románia válogatott evezősei változatlanul készülnek az egyelőre eredeti tervek szerint szervezendő nyári tokiói olimpiára. „A koronavírus nem áll az utunkban. A válogatottakat jól elkülönítettünk, senki sem megy be és senki sem hagyja el a sportbázist. A sportolók nagyon megértőek voltak, készülnek és álmodoznak. A felkészülés zökkenőmentes” – nyilatkozta a sajtónak a hazai sportági szövetséget elnöklő Elisabeta Lipă.
2028-ig elhalasztják négy stadion állami költségvetésből történő, 2024-ben jóváhagyott finanszírozását – jelentette be Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.
Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.
A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.
A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.
Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.
Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.
Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a
Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.
A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.
Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.
szóljon hozzá!