Hirdetés

Megtorpant a CFR

•  Fotó: Mediafax

Fotó: Mediafax

Labdarúgás – Idén először nem lőttek gólt a kolozsváriak. Megszakadt a Kolozsvári CFR hat bajnoki mérkőzésen át tartó sikersorozata: Cristiano Bergodi együttese gól nélkül zárt az FC Vaslui otthonában a Liga 1 27. fordulójában. A Steaua kihasználta az erdélyi klub botlását, és a Bajnokok Ligája-szereplést biztosító második helyért vívott harcban hat pontra zárkózott fel a CFR mögött. A Rapid–Dinamo rangadó lapzárta után ért véget.

Páva Adorján

Páva Adorján

2007. április 23., 00:002007. április 23., 00:00

Idén először fordult elő, hogy a forduló előtt legtöbb lőtt góllal büszkélkedő Kolozsvári CFR nem talált be ellenfele hálójába. Pedig Vasluiban is támadó szellemben lépett pályára a Szamos menti vasutascsapat, ám Viorel Hizo, a hazaiak trénere sem megilletődött együttest küldött a játéktérre. A csata főként a két tizenhatos között folyt, egyik gárda sem tudta kijátszani az ellenfél védelmét. A második félidő már látványosabb játékot hozott: a hazaiak részéről Gheorghiu és Temwanjera, míg a másik oldalon Semedo, Manuel José, a hajrában pedig Frunzã szerezhette volna meg a győztes találatot.

„Nyertünk egy pontot, nem érezzük, hogy kettőt veszítettünk. Nem sziporkáztunk, de elégedett vagyok az eredménnyel, amely igazságosnak mondható” – nyilatkozta a mérkőzés után Iuliu Mureºan, a Kolozsvári CFR elnöke.

Aradon már nem voltak ilyen elégedettek a döntetlennel: az UTA 1-1-et játszott a vendég Galaci Oþelullal, és jelenleg három pont az előnye a Temesvári Poli otthonában alulmaradó Piatra Neamþ-i Ceahlãullal szemben, amely a 15., kiesőhelyen áll. A tavaly november óta nyeretlen piros-fehérek hosszú idő után jó játékot mutattak, de ez nem volt elég a sikerhez – Edson szabadrúgásgólját követően Dãnãlache saját kapujába továbbította a játékszert. A szintén a kiesés ellen küzdő Craiovai U vezetősége megelégelte az együttes rossz szereplését, és ªtefan Stoica helyett másodedzőjét, Florin Cioroianut bízta meg a csapat ideiglenes irányításával.

P. A.


Liga 1, 27. forduló: Petrozsényi Jiul–FC Naþional 2-0 (Dulcea 22., Apetrei 75.), Craiovai U–Urziceni-i Unirea 0-0, FC Vaslui–Kolozsvári CFR 0-0, FC Argeº–Besztercei Gloria 2-0 (Nãstãsie 83., Tãnasã 88.), Steaua–Iaºi-i Poli 1-0 (Badea 10.), Aradi UTA–Galaci Oþelul 1-1 (Edson 70., ill. Dãnãlache 76. – öngól), Tîrgu Jiu-i Pandurii–Konstancai Farul 1-0 (Iordache 83. – 11-esből), Temesvári Poli–Piatra Neamþ-i Ceahlãul 2-0 (Cânu 6., Karamyan 85. – 11-esből). A Rapid–Dinamo találkozó lapzárta után ért véget.

A Liga 1 állása:

1. Dinamo 26 20 5 1 50-15 65

2. CFR 27 17 5 5 51-26 56

3. Rapid 26 14 8 4 46-20 50

4. Steaua 27 14 8 5 46-20 50

5. Gloria 27 14 4 9 35-26 46

6. Temesvár 27 11 7 9 26-23 40

7. Oþelul 27 12 4 11 43-46 40

8. Vaslui 27 10 9 8 32-36 39

9. Urziceni 27 11 5 11 24-23 38

10. Pandurii 27 11 5 11 21-25 38

11. Iaºi 27 9 9 9 31-30 36

12. UTA 27 7 8 12 19-32 29

13. Craiova 27 6 11 10 25-41 29

14. Farul 27 6 10 11 25-29 28

15. Ceahlãul 27 7 5 15 20-39 26

16. Argeº 27 5 6 16 19-34 21

17. Naþional 27 4 6 17 19-43 18

18. Jiul 27 4 5 18 12-36 17

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés