
Megszakadt a Bukaresti CSM és a Székelyudvarhelyi KC veretlensége az élvonalbeli férfi kézilabda-bajnokság hetedik fordulójában: előbbi a Călărași-sal szemben maradt alul 29-27-re, míg utóbbi Târgu Jiu-ban, az addig csupán egyetlen találkozót nyerő Panduriitól kapott ki 26-22-re.
A hargitaiaktól azonban három meghatározó játékos hiányzott: Lazo Majnov továbbra is sérült, Goran Kuzmanoszki piros lapos eltiltását töltötte, míg Vladimer Rusia családi okok miatt.
Ez az első percekben még nem érződött, hiszen a kezdő hetes nagyon jól védekezett, a nagy formában játszó, a mérkőzésen tíz gólt szerző Markez vezetésével pedig a nyolcadik percben már 4-0-ra meglépett a csapat. Időkérésük után viszont a házigazdák megkezdték a felzárkózást, és a 18. percben – miután előtte Mihalcea lábsérülés miatt kiszállt a játékból – előbb kiegyenlítette az állást, majd a vezetést is átvette. A vendégeknél látszott, hogy nagyon rövid a kispad, Vlad Caba edzőnek támadásban sokszor kísérleteznie kellett a felállással. A szünetig végül kettőre nőtt a hazaiak előnye, 12-10-es Pandurii-vezetésnél mentek pihenni a csapatok.
A második játékrész SZKC-s rövidzárlattal folytatódott. A Gorj megyeiek zsinórban három gólt szerezve időkérésre kényszerítették az udvarhelyiek edzőjét (36. perc 15-10), ám ő a folytatásban is kénytelen volt improvizálni: hol három beállóssal, hol mezőnyjátékosra lecserélt kapussal játszatta az alakulatot. Nem sok esélyük volt így, és a fáradtsághoz hibák társultak, amelynek köszönhetően a házigazda magabiztosan tartotta 5-6 gólos előnyét.
Az SZKC végül négy góllal maradt alul, de megőrizte vezető helyét – holtversenyben a Bukaresti CSM-vel, illetve a Dinamo, a Steaua és a Resicabánya előtt. Utóbbi épp a vendég Dinamo ellen aratott 35-34 arányú sikerével zárkózott fel, míg a Steaua a Galacon aratott 37-30 arányú győzelmével őrizte meg pozícióját.
A címvédő Nagybányai Minaur vasárnap esti Bajnokok Ligája-szereplése miatt csupán szerdán játssza le a Torda elleni meccsét a hazai pontvadászat 7. fordulójában. A Vaslui–Temesvár összecsapáson 27-23 arányú vendégsikert jegyeztek.
A női élvonal 7. fordulójában a Nagybányai HCM 33-24-re nyert Râmnicu Vâlceán, a címvédő Bukaresti CSM viszont csak hétfőn játssza idegenben a Brassó elleni rangadóját (DigiSport, 18 óra). A többi eredmény: Rapid–Kolozsvár 32-28, Brăila–Szászsebes 29-25, Zilah–Disznód 32-25, HCM Roman–Slobozia 32-20, Craiova–Ploiești 27-26.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!