Hirdetés

Megnyerte a Szolnok a férfi vízilabda Bajnokok Ligáját

•  Fotó: MTI

Fotó: MTI

Megnyerte a Szolnok a férfi vízilabda Bajnokok Ligája budapesti hatos döntőjét, miután a szombati fináléban fölényesen, 10-5-re legyűrte a címvédő Jug Dubrovnik együttesét a rangos sporteseményen felavatott Duna Arénában.

Krónika

2017. május 27., 18:572017. május 27., 18:57

2017. május 27., 22:462017. május 27., 22:46

A Tisza-parti gárda számára többszörös dicsőség a BL-győzelem, hiszen a május 10-én – sorozatban harmadszor – a magyar bajnokságot is megnyert csapat fennállása első európai kupasikerét aratta.

•  Fotó: MTI Galéria

Fotó: MTI

Az idei ugyanakkor különleges év a magyar klubvízilabda számára, hiszen az Eurokupát 2017-ben ugyancsak magyar együttes, a Ferencváros nyerte meg, éppen a Nagyváradi VSK-t legyőzve a kétmérkőzéses döntőben.

Hirdetés

A szolnokiak 3-1-es hátrányba kerültek a mérkőzés elején, ám fordítottak, és végül rendkívül imponáló játékkal, a magyar válogatott hálóőrének, Nagy Viktornak a remek védéseivel aratták történetük első BL-diadalát.

•  Fotó: MTI Galéria

Fotó: MTI

Ezzel 13 év, a Domino BHSE 2004-es sikere után győzött újra magyar együttes a legrangosabb európai kupasorozatban.

A harmadik helyen a Pro Recco végzett a férfi vízilabda Bajnokok Ligája budapesti hatos döntőjében, miután a szombati bronzmérkőzésen fölényesen, 15-6-ra legyőzte a ZF-Eger együttesét a Duna Arénában.

•  Fotó: MTI Galéria

Fotó: MTI

Eredmény, döntő:
Szolnoki Dózsa-Közgép - Jug Dubrovnik 10-5 (1-2, 5-2, 2-1, 2-0)
--------------------------------------------------------------
gólszerzők: Prlainovic, Aleksic 3-3, Vámos 2, Gocic, Kis Gábor. illetve Markovic 2, Jokovic, Loncar, Macan

Korábban:
a 3. helyért:
Pro Recco - ZF-Eger 15-6 (3-1, 4-1, 3-2, 5-2)

Pénteken játszották:
elődöntő:
Szolnoki Dózsa-Közgép - ZF-Eger 7-5 (1-2, 2-0, 2-1, 2-2)
Jug Dubrovnik (horvát)-Pro Recco (olasz) 10-9 (4-2, 2-2, 3-4, 1-1)
az 5. helyért:
Brescia (olasz)-Olympiakosz (görög) 8-5 (2-2, 3-0, 1-1, 2-2)

Csütörtökön játszották:
az elődöntőbe jutásért:
ZF-Eger - Brescia (olasz) 6-4 (2-2, 1-1, 1-1, 2-0)
Jug Dubrovnik (horvát)-Olympiakosz 11-8 (3-1, 4-1, 3-5, 1-1)

A hatos döntő végeredménye:
1. Szolnoki Dózsa-Közgép
2. Jug Dubrovnik
3. Pro Recco
4. ZF-Eger
5. Brescia
6. Olympiakosz

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés