2012. június 01., 06:002012. június 01., 06:00
A két nyertes a saját honlapján internetes közvetítésre is jogosult, illetve a rádiós közvetítési jogokat is megszerezte. A legutóbbi szezonban – a 2009–2012 közötti ciklus záró évében – az MLSZ együttes televíziós díjbevétele mintegy 1,7 milliárd forint volt, most a korábbihoz képest megnövekedett tartalom miatt emelkedett a bevétel. A soron következő szezon július 27-én, a londoni olimpia nyitónapján kezdődik.
„Nem mondom, hogy hatalmas érdeklődés volt a pályázat iránt, de kölcsönös előnyökön alapuló, komoly üzleti sikernek értékelem az eredményt. A magyar futball érdekeit jól szolgálja az MTVA-val és a Chello Central Europe-pal kötött megállapodás, és biztos vagyok abban is, hogy a magyar focit kedvelő nézők elégedettek lesznek a mérkőzések, és azok közvetítéseinek színvonalával egyaránt - emelte ki Csányi Sándor, az MLSZ elnöke a csütörtöki sajtótájékoztatón. – A szövetségen keresztül két jelentős forráshoz juthatnak a klubok. Az egyik a tévéközvetítési jogok értékesítése, a másik pedig a bajnokság névadószponzori bevétele. Eddig átlagosan 110 millió forintot kapott egy élvonalbeli klub a tévépénzekből szezononként, ez az összeg most 150 millióra nő. Az elosztást az eredményesség és a nézettség függvényében szeretnénk meghatározni, hogy jobb teljesítményre sarkalljuk a csapatokat.”
Böröcz István, az MTVA vezérigazgatója kiemelte, a nézettségi adatok azt igazolják, hogy a közmédiában szükség van az igényes sportközvetítésekre: az élvonalbeli magyar labdarúgómeccsek átlagos nézettsége 300 ezer fő volt az elmúlt szezonban, és átlagosan 900 ezer ember kapcsolódott be egy-egy közvetítésbe. A Sport TV-n ugyanakkor az átlagos nézőszám 321 750 fő volt, miközben a spanyol meccseket csak 215 644-en nézték.
Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.
Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.
A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.
A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.
Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.
A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.
Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.
Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.
Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.
A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.