2008. szeptember 19., 00:002008. szeptember 19., 00:00
Emellett az is szerepel a büntetés indoklásában, hogy Kovács szakított Fábiánné Rozsnyói Katalin edzőjével. Az egyesület még az olimpia előtt kezdeményezett fegyelmi eljárást a klasszis ellen, mert elhagyta korábbi edzőjét. Kovács az olimpián már Sári Nándor irányításával három számban indult – ezt Fábiánné nem szerette volna –: egyesben negyedik lett, négyesben második, párosban pedig nyert Janics Natasával.
„Katasztrofális és jogszerűtlen az eljárás – jelentette ki Fábry György, a kétszeres olimpiai bajnok jogi képviselője. – Eljárásjogi kifogásaink vannak: elég, ha csak abból indulunk ki, hogy a klub alapszabálya nem ismeri a prémiummegvonást. Jelenleg ezzel sújtják ügyfelemet. Számításaink szerint több mint egymillió forintról van szó, de nem is ezen van a lényeg, hanem a sportemberekhez nem méltó, felháborító eljáráson”. Farkas Ferenc, az MTK ügyvezető elnöke mindöszsze annyit mondott, Kovács fellebbezett a fegyelmi büntetés ellen.
Hírösszefoglaló
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.