Hirdetés

Megbotlott a Brassó, alulteljesített a HSC

Ismét kifogott az Újpest férfi jégkorongcsapata a Brassói Coronán a Mol Liga alapszakaszában: a budapesti alakulat hiába áll rosszabbul az összetettben, a szombati meccsen hosszabbításban 3-2-re nyert a barcaságiak otthonában. 

Krónika

2015. január 18., 15:222015. január 18., 15:22

„Lendületes mérkőzés volt, nem esett jól, hogy az utolsó három másodpercben puskáztuk el a győzelmet” – szögezte le a szombati találkozót követően Jerry Andersson, az erdélyi „Farkasok” vezetőedzője. Meglátása szerint még dolgozniuk kell az emberelőnyös helyzetek kihasználásán, illetve nagyobb önbizalomra és gyorsabb döntéshozatalra van szükségük.

Ezzel együtt szerinte nyerhettek volna az Újpest ellen: ha Molnár Zsolt találatát nem érvényteleníti a játékvezető, 3-1-es vezetés után másképp alakult volna az összecsapás. „Elképesztő, ahogyan azt a kiállítást befújták ellenünk” – vitatta a bíró döntését a tréner.

Az Iliescu és Topârceanu bíróduó ugyanis Molnárt két percre a kispadra küldte, mivel meglátásuk szerint szabálytanul szerezte meg a korongot. A találkozó hajrájában aztán már kettős emberhátrányba kerültek a Farkasok, a lefújás előtt három perccel pedig a vendégek hosszabbításba tolták a meccset, és a ráadásban felülmúlták a szétesett Coronát.

Csíkszeredában is a vendégek győztek szombaton: a sereghajtó HSC nem tudta hozni az elvárt szintet, és 4-1-re kikapott a Debrecentől. Christer Dreberg vezetőedző nem is próbálta szépíteni a helyzetet, a meccs után elismerte, hogy az első két harmadban „nagyon rosszul játszottak”, és még az utolsó negyedben is keveset nyújtottak.

Vasárnap este már az Újpestet fogadják – a debrecenieket a brassóiak látják vendégül –, de immár csak a becsületükért küzdenek. Az alapszakasz hajrájába érve ugyanis már nem tudják teljesíteni célkitűzésüket: ahogyan lemaradtak a hazai élvonal finiséről, úgy nem jutnak tovább a Mol Liga következő szakaszába sem.

Az összetettben negyedik helyen tanyázó Brassó azonban versenyben van, és nagyjából már az erőviszonyok is körvonalazódtak. Az első két helyen a Miskolc és a Dunaújváros áll, mögötte harmadikként már jobban lemaradva jegyzik a címvédő Érsekújvárt. A Cenk alattiakat tisztes távolságból követi a Debrecen, az Újpest, a Ferencváros, illetve a Csíkszereda.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés