2012. március 12., 05:342012. március 12., 05:34
Az erdélyiek 37-17-re nyerték a lepattanócsatát, és minden negyedben eljutottak 30 dobott pontig. A meccs legjobbja, Craig Moore (34 pont) tíz triplájával új szezoncsúcsot állított fel, a medgyesi hátvéd mindössze két dobást hibázott a hárompontos vonalon túlról.
A Marosvásárhely Giurgiuban nyert nagyon simán, Jason Forte (15) és Mikalaj Alexejev (14) vezérletével, a címvédő Kolozsvár pedig félgőzzel is győzött Iaşi-ban, ahol Marcel Ţenter edző ezúttal az egyik legnagyobb sztárt, Kyndall Dykest pihentette a légiósok közül. A Temesvár otthon ütötte ki a Csíkszeredát, a hazaiaktól Dominique Archie (25 pont, 10 lepattanó) és Ivan Siriscevic (24 pont), a vendégektől Emanuel Dies (24 pont, 13 lepattanó) emelkedett ki. Nagyszebenben hiába győzött a hazai csapat nagyon könnyedén a mindössze egy légióssal kiálló Dinamo ellen, a hazai szurkolók előbb Mircea Vulc technikai igazgató és Cătălin Vulc vezetőedző lemondását követelték az utóbbi hetek gyengébb eredményei nyomán, majd öt perccel a mérkőzés vége előtt elhagyták csarnokot.
A női élvonalban a nyolcadik – utolsó rájátszást érő – helyért harcoló Temesvár és a Sportul Studenţesc összecsapásának volt csak komoly tétje. A találkozó azonban gyakorlatilag már az első negyedben (29:11) eldőlt, a 31 pontos Biljana Peszovics vezérletével nagyon simán nyertek a bánságiak, és a hátralevő négy mecscsükből már csak egyet kell megnyerniük a play-offba kerüléshez. n Boros Miklós
Férfi A osztály, 25. forduló: Poli Iaşi–Kolozsvári U-Mobitelco 70:81, CSŞ Giurgiu–Marosvásárhelyi Maros KK 58:82, Bukaresti CSM–Szászmedgyesi Gaz Metan 90:125, Temesvári BC–Csíkszeredai Hargita Gyöngye KK 107:68, CSU Ploieşti–SCM U Craiova 103:78, Nagyszebeni CSU–Dinamo 112:92. A Nagyváradi VSK–Energia Rovinari mérkőzést március 28-ára halasztották, a BCM Piteşti szabadnapos volt. Az élmezőny: 1. Medgyes 40 pont, 2. Maros KK 39, 3. Kolozsvár 39, 4. Ploieşti 39, 5. Temesvár 38, 6. Bukaresti CSM 38.
Női A osztály, 27. forduló: Marosvásárhelyi Nova Vita–Kolozsvári U 71:44, Gyulafehérvári CSU–Bball 6 Sepsi BC 78:21, Poli Naţional Iaşi–Szatmárnémeti VSK 43:79, Temesvári BCM Danzio–Bukaresti CSM Sportul Studenţesc 84:70, Nagyváradi VSK–Aradi ICIM 41:77, Brassói Olimpia–CSBT Alexandria 36:61, SCM Craiova–Rapid 108:65, Bukaresti Olimpia–CSM Târgovişte 30:132. A 30. fordulóból előre hozott mérkőzésen: Târgovişte–Nagyvárad 105:39. Az élmezőny: 1. Târgovişte 51, 2. Gyulafehérvár 50, 3. Marosvásárhely 48, 4. Arad 47, 5. Alexandria 46, 6. Szatmár 45.
Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.
Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.
A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.
A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.
Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.
A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.
Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.
Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.
Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.
A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.