
A debreceni csapatot két éve irányító Kádár Kálmán kétszer nyerte meg a másodosztályú bajnokságot együttesével
Fotó: Debreceni Vízilabda Klub
A tavalyi szezonhoz hasonlóan idén is feljutott a magyar élvonalba a Debrecen pólócsapata, ezúttal azonban óriási a különbség Kádár Kálmán együttese számára, a klub ugyanis vállalja az OB1-es szereplést. A rendkívül szoros mezőnyről, a másodosztályú vízilabda-bajnokság bravúros megnyeréséről a nagyváradi szakember nyilatkozott a Krónikának.
2024. május 28., 19:362024. május 28., 19:36
2024. május 28., 19:412024. május 28., 19:41
Huszáros hajrával, az utolsó tíz összecsapás megnyerésével sikerült győzedelmeskednie Magyarország vízilabda-bajnokságának másodosztályában a Debrecennek, amely ezáltal két év elteltével visszaküzdötte magát az élvonalba. A kiváló teljesítmény főszereplője ezúttal is a nagyváradi származású Kádár Kálmán, aki két éve irányítja vezetőedzőként a DVSE-Master Good csapatát, amely 2022-ben – 12 év után – „hullott ki” az OB1/B-be.
„Döntőhöz méltó összecsapás volt. A vízilabdában két-három gólos előny hamar elolvadhat, a lefújásig nem lehet megnyugodni, pláne, amikor ilyen tétje van a mérkőzésnek” – jellemezte a Krónikának a bajnoki cím sorsáról döntő, hazai medencében vívott találkozót Kádár Kálmán. A 44 éves, nagyváradi származású szakember szerint nagyon oda kellett figyelniük a budapesti ellenféllel szembeni összecsapásra, mivel decemberben öt góllal kikaptak tőlük, tehát nem volt lefutott a párharc, ám végül alaptalan volt a félelem, hogy ismét beleszaladhatnak egy pofonba.
A nagyváradi származású egykori kiváló pólós szerint rendkívül kiélezett volt az OB1/B mezőnye a most zárult szezonban
Fotó: Debreceni Vízilabda Klub
Egyébként a most lezárult szezonban a világ egyik legerősebb vízilabda-bajnokságának tartott magyar pontvadászat élvonalában a Ferencváros a mezőnyből kiemelkedve gyűjtötte be sorozatban a harmadik, története során pedig a 26. bajnoki címét (utolérve az örökrangsor élén az Újpesti TE-t). Ehhez képest a másodosztályában rendkívül kiélezett volt a küzdelem, legalább 8 csapatnak esélye volt megnyerni a bajnokságot. A Debrecen 7-8 fordulóval a vége előtt még a 6. helyen állt, ekkor azonban beindult egy győzelmi széria, és sorozatban 10 mérkőzést megnyerve védte meg címét az OB1/B-ben.
„A tavalyi évnek úgy indultunk neki, hogy meg szerettük volna nyerni a másodosztályú bajnokságot, ennek megfelelően állítottuk össze a csapatot, 26-ból 25 mérkőzést meg is nyertünk. Ez az év viszont úgy indult, hogy a klub elnöke még nem látta a szükséges anyagi hátteret, ezért azt mondta, hogy az OB1/B-ben a középmezőny legyen a cél, ennek megfelelően történtek az edzések, a csapat-összeállítás. Sok fiatal játékost építettünk be a keretbe, az elején sok mérkőzést elveszítettünk, de aztán egyre jobban ment a játék ebben a szoros mezőnyben, ahol tulajdonképpen bármelyik csapat képes volt nyerni, de veszíteni is bármelyik ellenfelével szemben” – magyarázta lapunknak a játékosként több mint 340-szeres román válogatott egykori klasszis pólós.
A bajnoki cím megszerzésének örömére megúsztatták szakvezetőjüket a cívisvárosi pólósok
Fotó: Debreceni Vízilabda Klub
Megtudtuk, hatalmas többletmotivációt jelentett a játékosok (akiknek egyébként 99 százaléka debreceni) és a szakmai stáb számára egyaránt, amikor a bajnokság lezárása előtt három héttel a klubvezetőség közölte: ha kivívják a feljutást, a csapat – a tavalyi évtől eltérően – vállalja a szereplést az élvonalban. „Ez már csak hab volt a tortán a motiváció szempontjából, ugyanis már győzelmi sorozatban voltunk” – állapította meg Kádár Kálmán, akire a továbbiakban is számítanak Debrecenben, az OB1-ben is ő irányítja majd az együttest.
Fotó: Debreceni Vízilabda Klub
„Ráadásul a büdzsénk a többi csapatéhoz képest kicsi, emiatt nem tudunk ütőképes csapatot összehozni, ennek megfelelően a bentmaradást célozzuk meg, hogy ne az utolsó helyen végezzünk. Sajnos ezt nehéz kimondani egy sportembernek, viszont most ez a helyzet” – jelentette ki a Nagyváradi VSK-val vezetőedzőként 2017-ben Eurokupa-döntően szerepelt szakember. Kérdésünkre hozzátette, számára is óriási dolog, hatalmas kihívás és megtiszteltetés, hogy a magyar élvonalban, topbajnokságban szerepelhet vezetőedzőként felnőtt csapattal.
Kádár Kálmán megjegyezte azt is, hogy bár Debrecenben nincs akkora hagyománya a vízilabdának, mint például Szolnokon vagy Egerben, szurkolótáboruk mégis rendkívül lelkes, sokszor az idegenben játszott mérkőzésekre is elkísérték őket; amikor tavaly a debreceni uszoda felújítása miatt Nyíregyházán meccseltek, sokszor volt telt ház ott is.
A másodosztályú férfi vízilabda-bajnokságot megnyert, és az élvonalba feljutott Debrecen együttese, bal szélen Kádár Kálmán vezetőedző
Fotó: Debreceni Vízilabda Klub
Kádár Kálmán elöljáróban elmondta, nagyon szurkol mindkét csapatnak a párizsi olimpián. Szerinte borzasztó nehéz dolga lesz az aranyérmet megcélzó magyar férfi válogatottnak, mivel hat-hét csapat gyakorlatilag egyenlő eséllyel indul, valamennyi erre a momentumra hegyezi ki a formát. „Ráadásul Varga Zsolt szövetségi kapitánynak fel van adva a lecke, hiszen a januári zágrábi Európa-bajnokságon egy fiatal csapattal a 4., míg a februári katari világbajnokságon a legerősebb kerettel a 7. helyen végzett. Nagyon szurkolok az olimpiára 12 év elteltével kijutott román válogatottnak is, amelynek keretében már csak egy-két olyan játékos van, akik ellen én még játszottam” – nyilatkozta a Krónikának a nagyváradi szakember.

Vezetőedzőként is a kitartó és alázatos munkában hisz a Nagyváradi VSK és a román válogatott egykori klasszis pólósa, Kádár Kálmán, akinek irányításával a Debrecen visszaküzdötte magát a világ egyik legerősebb vízilabda-bajnokságának számító OB 1-be.
A szurkolók Szoboszlai Dominikot választották az idény legjobbjának az angol bajnokságban szereplő Liverpool labdarúgócsapatánál.
Szoboszlai Dominik bekerült az angol labdarúgó-bajnokság álomcsapatába, amelyet a szurkolók szavazatai alapján állítottak össze, és a honlapján tett közzé a Premier League.
Megvédte címét a Paris Saint-Germain a labdarúgó Bajnokok Ligája budapesti döntőjében, ugyanis 1–1-es döntetlent és hosszabbítást követően tizenegyesekkel 4–3-ra legyőzte az Arsenalt.
Azonnali hatállyal távozik a Liverpool FC labdarúgócsapatának vezetőedzői posztjáról Arne Slot.
Nicușor Dan szombaton a Románia Csillaga érdemrend nagykereszt fokozatával tüntette ki Nadia Comăneci egykori tornászt abból az alkalomból, hogy 50 évvel ezelőtt a sporttörténelemben elsőként kapott 10-es pontszámot a gyakorlatára a montreali olimpián.
Nem jött össze a címvédés a Nagyváradi VSK-nak a román vízilabda-bajnokságban, miután a mindent eldöntő, ötödik mérkőzést elbukta hazai medencében a bukaresti Steaua ellen.
A Két keréken Los Angelesbe elnevezésű projekt által szeretne bizonyítani, példát mutatni és közösséget építeni Blága Emőke látássérült versenyző, Péter Ágnes pilóta és Ruzsa Lehel edző.
A Nagyváradi VSK a címvédést jelentő tizenegyedik bajnoki címéért, míg a bukaresti Steaua huszonegyedik aranyáért küzd a román férfi vízilabda-bajnokság döntőjében, amelyben jelenleg döntetlenre áll a két nagy rivális párharca.
Sokkal többe kerül Románia legnagyobb sportcsarnoka, mint ahogyan azt tervezték: a bukaresti kormány rábólintott az eleve méregdrága, erdélyi „Colosseumnak” is nevezett brassói sportlétesítmény új sarokszámaira.
A Craiovai Universitatea nyerte a labdarúgó Román Kupát, miután a szerda esti nagyszebeni döntőben tizenegyesekkel 6–5-re legyőzte a Kolozsvári „U”-t.
szóljon hozzá!