
Egy arany- és egy bronzérem, valamint egy negyedik helyezés Magyarország mérlege a Belgrádban vasárnap este befejeződő, fedett pályás atlétikai Európa-bajnokságon. Romániából csak Ancuța Bobocel jutott döntőbe.
2017. március 05., 15:202017. március 05., 15:20
A világ idei legjobb eredményével védte meg a két évvel ezelőtt Prágában szerzett fedett pályás Európa-bajnoki címét Márton Anita. A magyar súlylökő az atléták belgrádi kontinensviadalának pénteki döntőjében a harmadik kísérletével került 19 méter fölé, és bár 5 cm-rel elmaradt saját országos csúcsától, a hatodik dobásakor elért 19,28 méteres eredmény így is elegendő volt aranyérem megszerzéséhez.
„Az első dobás után megnyugodtam, ilyen jól nem szoktam kezdeni. Utána erről a szintről építkeztem tovább dobásról dobásra. Az utolsó kísérletre volt még egy célom, az országos csúcs megdöntése. Ezért küzdöttem a hatodik dobásnál, gondoltam, hogy ebben a felfokozott állapotban meg tudom csinálom, de öt centivel elmaradtam\" – idézte Mártont a Magyar Atlétikai Szövetség hivatalos honlapja. A 28 éves klasszis tavaly szabadtéren Európa-bajnoki ezüstérmet és olimpiai bronzérmet, fedett pályán világbajnoki ezüstérmet szerzett. Mostani címvédésével a fedett pályás Eb-k történetének legeredményesebb magyar női versenyzője lett.
A versenynap második magyar érmét Zsivoczky-Farkas Györgyi szállította, aki a női ötpróbázók mezőnyében közvetlenül honfitársa, Krizsán Xénia előtt lett harmadik a belga Nafissatou Thiam által megnyert viadalban. A magyarországi küldöttség, mint ismeretes, még Baji Balázst várta pontszerző helyre, de ő a második futamban elrontotta a 60 méteres gátfutás rajtját, korai indulása miatt pedig diszkvalifikálták.
A szombati selejtezőkből már nem jutott döntőbe magyarországi atléta, mint ahogyan a tegnapi, lapzártánk után rendezett finálékban sem volt „piros-fehér-zöld\" sportoló – ezért a tizenöt fős küldöttség egy arannyal, egy bronzzal és egy negyedik helyezéssel zárta az idei seregszemlét.
A romániai versenyzők idén nem tudták megismételni a két évvel ezelőtti teljesítményt, mert két érem megszerzése helyett most még a fináléba jutás is mindössze Ancuța Bobocelnek sikerült. A 3000 méteres hosszútávfutók döntőjét vasárnap rendezik. A súlylökő Andrei Gag a selejtezőben csak a 14. lett, míg a síkfutó Petre Rezmiveş számára a 60 méteres táv elődöntője jelentette a végállomást.
A belgrádi torna első két napjának győztesei: FÉRFIAK: Andy Pozzi (Nagy-Britannia, 60 m gát), Piotr Lisek (Lengyelország, rúdugrás), Richard Kilty (Nagy-Britannia, 60 m), Pavel Maslak (Csehország, 400 m), Marcin Lewandowski (Lengyelország, 1500 m), Izmir Smajlaj (Albánia, távolugrás), Konrad Bukowiecki (Lengyelország, súlylökés). NŐK: Cindy Roleder (Németország, 60 m gát), Márton Anita (súlylökés), Nafissatou Thiam (Belgium, ötpróba), Floria Guei (Franciaország, 400 m), Laura Muir (Nagy-Britannia, 1500 m), Airine Palsyte (Litvánia, magasugrás), Ekaterini Sztefanidi (Görögország, rúdugrás), Kristin Gierisch (Németország, hármasugrás).
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!