
Marco Rossi szerint kijött a két csapat közti különbség
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya az Angliával szemben elszenvedett vereséggel kapcsolatban úgy fogalmazott: az ellenfél bebizonyította, mennyire erős válogatottja van.
2021. szeptember 03., 11:042021. szeptember 03., 11:04
2021. szeptember 03., 11:072021. szeptember 03., 11:07
A szakember szerint az ilyen találkozókon csak akkor van esély, ha az ellenfél rossz napot fog ki, „mi pedig mindent hibátlanul csinálunk”. Marco Rossi kiemelte, a második félidőben sok volt az egyéni hiba, az első gól után pedig kicsit szétesett a gárda. A tréner hangsúlyozta, nagyon csalódott az eredmény miatt, és amiatt is, ahogyan a csapat reagált az első bekapott gólra. „Holnap új nap kezdődik, kielemezzük a mérkőzést. Mostantól az albánok elleni összecsapásra kell koncentrálnunk, rendkívül erős csapat, de nekünk tartással kell pályára lépnünk, ehhez be kell hoznunk a fizikai és mentális lemaradásunkat. A futballban nem lehet tartósan csodát tenni, ma este egyszerűen kijött a két csapat közti különbség.
Persze ettől még csalódott vagyok, hiszen nem lehet egy ilyen vereséget szenvedni egy válogatottal, nem is tudom most megemészteni ezt” – mondta rendkívül kritikusan Rossi.
„Nagyon elégedett vagyok a csapatom teljesítményével – kezdte értékelését Gareth Southgate, az angolok szövetségi kapitánya. – Kezdettől fogva jól küzdöttek a játékosaim, alázattal. Tudtuk, hogy milyen színvonalon kell teljesíteniük, és bár nehéz mérkőzéseken vannak túl, jó produkciót nyújtottak. Már az első félidőben is mi irányítottunk, akkor még nem jött össze a gól. A labdajáratásunk miatt tudtuk, hogy az ellenfél nem fogja végig bírni, meglesz az eredménye a fölényünknek. Láttuk az Eb-n a franciákat és a portugálokat is, hogy milyen nehéz dolguk volt a magyarok ellen. Nekünk végül sikerült ezt a nehéz összecsapást könnyűvé tenni. A párharcok többségét megnyertük, megnehezítettük azt, hogy felhozzák a labdát, lelassítottuk a ritmusukat. Köszönet és elismerés a játékosoknak.”
Fotó: MTI/Illyés Tibor
Az angol szakvezető több kérdést kapott a játékosait ért állítólagos rasszista támadásokkal kapcsolatban. „A kispadon nem voltam tudatában annak, hogy rasszista incidensek történtek. Ez teljességgel elfogadhatatlan. Természetesen mindent jelentünk az európai szövetségnek, mi megpróbálunk kiállni az igazunkért, majd mások eldöntik, hogy ennek milyen következményei legyenek” – mondta Gareth Southgate.
A magyar labdarúgó-válogatott 4-0-ra kikapott csütörtökön este a nyári Európa-bajnokságon döntős angol csapattól a Puskás Arénában, ezzel a negyedik fordulóban elszenvedte első vereségét a 2022-es katari világbajnokság európai selejtezősorozatában. Marco Rossi együttese vasárnap Albániában folytatja szereplését. Az angolok százszázalékos teljesítménnyel vezetik a csoportot, a magyarok jelenleg a harmadik helyen állnak a lengyelek mögött.
Vb-selejtezők, I csoport, 4. forduló:
Magyarország-Anglia 0-4 (0-0)
-----------------------------
Puskás Aréna, 58 287 néző v.: Cüneyt Cakir (török)
gólszerzők: Sterling (55.), Kane (63.), Maguire (69.), Rice (87.)
sárga lap: Bolla (35.), Orbán (58.), illetve Rice (54.), Sterling (56.)
2028-ig elhalasztják négy stadion állami költségvetésből történő, 2024-ben jóváhagyott finanszírozását – jelentette be Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.
Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.
A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.
A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.
Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.
Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.
Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a
Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.
A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.
Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.
szóljon hozzá!