Hirdetés

Maradt a CFR kétpontos előnye

•  Fotó: Mediafax

Fotó: Mediafax

Nem tudta behozni az éllovas Kolozsvári CFR-rel szembeni kétpontos hátrányát a Dinamo futballcsapata, mert a Liga 1 második helyezettje is csak egy pontot szerzett Galacon – a bukaresti piros-fehérek is ugyanúgy 1-1-et játszottak, mint az erdélyi vasutasok a Sportul Studenţesc vendégeként.

Boros Miklós

2012. március 23., 08:212012. március 23., 08:21

 A címvédő Oţelul szerda este négy percig vezetett a dinamósok ellen, akik egy büntetőből kiegyenlítettek, majd a mérkőzés végén Cătălin Munteanu kihagyta a vendégek második 11-esét. Ekkor már rég tíz emberrel játszott a Dinamo, a gólszerző Marius Niculae a 41. percben egy könyöklésért kapott piros lapot Kovács István játékvezetőtől. Az ítélet kiváltotta a bukaresti vezetők haragját, akik szerint a nagykárolyi bíró a CFR érdekeit szolgálva próbálta megakadályozni az első számú üldöző sikerét. A Dinamónak a sárga lapok miatti eltiltások következtében a jövő héten a góllövőlistát vezető Niculae, valamint Luchin és Dragoş Grigore nélkül kell majd fogadnia az FC Vasluit.

Liviu Ciubotariu edző a pontvesztés ellenére értékelte csapata küzdőszellemét: „Tíz emberrel is remekül küzdöttünk, visszanyertük a tavaszszal eddig nem látott önbizalmunkat. Nem haragszom Munteanura a kihagyott 11-es miatt, ez a pont nekünk erkölcsi győzelmet jelent.” Dorinel Munteanu, az Oţelul trénere szerint csapata túl gyáván játszott ahhoz, hogy győzelmet érdemeljen, és csak a kimaradt büntető miatt nem szenvedett vereséget.

A Kolozsvári U nyolc meccs után tudott újra győzni, és az Astra ellen megszületett Claudiu Niculescu első, edzőként elért győzelme is. A veterán csatár játékosként nem nevezte magát a helyzetben szegény mérkőzésre, amelyet 0-1-ről fordított meg a hazai együttes. Az első félidőben mindkét oldalon egy-egy távoli lövés után, a kapusról kipattanó labda bepasszolásával született gól, a meccset viszont a forduló leglátványosabb találata döntötte el: Gheorghe Grozav 11 méterről ollózta a jobb felső sarokba Cojocnean beadását. „Remélem, ez egy új kezdet számunkra, és a következő két-három meccsen felépítünk egy győzelmi sorozatot. A fiúk nagyon akarták ezt a sikert” – mondta Niculescu, hozzátéve, hogy legfeljebb csak a szezon végén, néhány percre tér majd vissza a pályára.

Liga 1, 22. forduló, szerda esti eredmények: Kolozsvári U–Astra Ploieşti 3-1 (Cojocnean 35., Grozav 75., Cristea 84. – 11-esből, ill. Fatai 27.), Galaci Oţelul–Dinamo 1-1 (Iorga 24., ill. M. Niculae 28. – 11-esből). Korábban: Sportul Studenţesc–Kolozsvári CFR 1-1, Szászmedgyesi Gaz Metan–CS Mioveni 1-1, Pandurii Târgu Jiu–Nagyszebeni Voinţa 0-0, Petrolul Ploieşti–Concordia Chiajna 3-4. A Rapid–Ceahlăul Piatra Neamţ, az FC Vaslui–Brassói FC és a Marosvásárhelyi FCM–Steaua mérkőzés lapzárta után ért véget.

A 23., hétvégi forduló menetrendje, péntek: Mioveni–Pandurii (Digi Sport 1, 20.30). Szombat: Chiajna–Kolozsvári U (Digi Sport 1, 21.30). Vasárnap: Nagyszeben–Sportul (Digi Sport 1, 15.00), Astra–Marosvásárhely (GSP Tv, 17.00), Brassó–Rapid (Digi Sport 1, 19.00), Dinamo–Vaslui (Digi Sport 1, 21.30). Hétfő: Ceahlăul–Petrolul (Digi Sport 1, 19.00), Kolozsvári CFR–Galac (Dolce Sport, 19.00), Steaua–Szászmedgyesi Gaz Metan (Digi Sport 1, 21.30).

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 22., vasárnap

Norvég diadal Milánóban, magyar és román érem nélkül zárul a téli olimpia

Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.

Norvég diadal Milánóban, magyar és román érem nélkül zárul a téli olimpia
Hirdetés
2026. február 20., péntek

Beleszállt a honosított műkorcsolyázóba az RMDSZ egykori sportminisztere

Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.

Beleszállt a honosított műkorcsolyázóba az RMDSZ egykori sportminisztere
2026. február 20., péntek

Európa-liga: vereséggel kezdte a Ludogorec elleni párharcot a Ferencváros

A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.

Európa-liga: vereséggel kezdte a Ludogorec elleni párharcot a Ferencváros
2026. február 19., csütörtök

Szoboszlai megkaphatja a csapatkapitányi karszalagot a Liverpoolban is

A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.

Szoboszlai megkaphatja a csapatkapitányi karszalagot a Liverpoolban is
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Még mindig nem épült fel a Dakar-ralin balesetező partiumi magyar motoros, műtétre lehet szükség

Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.

Még mindig nem épült fel a Dakar-ralin balesetező partiumi magyar motoros, műtétre lehet szükség
2026. február 17., kedd

Téli olimpia: pontszerző helyen végzett műkorcsolyában a Magyarországot képviselő páros

A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.

Téli olimpia: pontszerző helyen végzett műkorcsolyában a Magyarországot képviselő páros
2026. február 16., hétfő

Rendszerszintű magyarellenességgel vádolja az FK Csíkszereda a román labdarúgóligát

Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.

Rendszerszintű magyarellenességgel vádolja az FK Csíkszereda a román labdarúgóligát
Hirdetés
2026. február 16., hétfő

Vízilabda: verhető ellenfelet kapott a Nagyváradi VSK az Eurokupában

Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.

Vízilabda: verhető ellenfelet kapott a Nagyváradi VSK az Eurokupában
2026. február 15., vasárnap

Incze Kriszta a nehéz év után újra érmes, és még egyszer olimpiai szőnyegre állna

Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.

Incze Kriszta a nehéz év után újra érmes, és még egyszer olimpiai szőnyegre állna
2026. február 12., csütörtök

Nemzetek Ligája: megismerte ellenfeleit a magyar és a román válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.

Nemzetek Ligája: megismerte ellenfeleit a magyar és a román válogatott
Hirdetés
Hirdetés