Hirdetés

Magyarország középdöntős a kézilabda-Eb-n

A társházigazda Magyarország a lengyelek 29-23 arányú legyőzésével már bebiztosította helyét a női kézilabda-Európa-bajnokság 12-es középdöntőjében, miközben Románia egyelőre csak „újjászületésének” örülhetett, amikor 29-29-es döntetlen ért el Dánia ellen a csoportkör keddi, második fordulójában. 

Krónika

2014. december 10., 16:442014. december 10., 16:44

2014. december 10., 17:042014. december 10., 17:04

A Győrben zajló A csoportban a két nappal korábbi, spanyolok elleni vereség után pályára lépő lengyelek csak az első percekben voltak partiban az oroszokkal előtte döntetlent játszó magyar csapattal.

Tomori Zsuzsáék ugyanis már az első félidőben jól játszottak. és fokozatosan elhúztak. Ezúttal nem okozott gondot a védekezés, és támadáskor sem találták magukat szembe áttörhetetlen fallal, így a szünetre már 14-7 arányban vezettek. Bár a másodok félidőt az ellenfél kezdte jobban, Németh András tanítványai hamar összeszedték magukat, és tízgólos különbségig is eljutottak az egyedül Kudlacz rutinjára alapozó lengyelekkel szemben.

Talán nem véletlen, hogy emiatt a hazaiak a hajrára már visszavettek az összpontosításból, és teret engedtek az ellenfélnek arra, hogy valamit ledolgozzon hátrányából. Annyit azonban nem, hogy a továbbjutást jelentő győzelem veszélybe kerüljön, hiszen a Planétától kapott labdákat remekül értékesítő Mayer gondoskodott arról, hogy sima sikert ünnepeljenek a 60 perc végén.

„Remélem, a spanyolok ellen is ilyen elszántsággal játszunk, az nagyon fontos és nagy meccs lesz” – mutatott rá a találkozót követően a csapatkapitány Tomori. Magyarország ugyanis csütörtökön 21.30 órától azzal a spanyol válogatottal mérkőzik meg a csoportkör utolsó fordulójában, amely kedd este 25-24-re legyőzte az oroszokat, és így száz százalékos teljesítménnyel biztosította be továbblépését. A találkozót az m1 élőben közvetíti. A harmadik, továbbjutást jelentő helyért Oroszország–Lengyelország meccset rendeznek.

Románia legjobbjai ugyan még nem biztosították be helyüket a középdöntőben, de kedd este feledtették a norvégok elleni súlyos vereséget, és nagy lendülettel feszültek neki a dán válogatottnak Debrecenben.

Alig pár perc kellett ahhoz, hogy biztos előnybe kerüljenek, ellenfelük csak a 4. percben szerezte meg első gólját. Akkor azonban rögtön lefaragtak a hátrányból, de nem annyit, hogy ráijesszenek Gheorghe Tadici tanítványaira, akik ezúttal merész támadással és hatékony védekezéssel őrizték a minimum kétgólos fórt.

Még ha a meccs kiegyenlített erőviszonyok között zajlott is, Cristina Neaugék szervezett játéka nem engedte felzárkózni az ellenfelet. A támadásépítés során ugyanakkor most nem szorítkoztak kizárólag Buducsnost gólvágójára, hanem minden lehetséges szögből megpróbálták áttörni a dán falat.

Ez leghatékonyabban a Brassói Corona ezúttal jobb beállósként szerepeltetett játékosa, Adriana Țăcălie részéről működött, aki óriási formában kézilabdázva sorra szórta a gólokat.
Bár Ada Nechita lesérült az első félidő hajrájában – a helyére beálló Laura Chipernek pedig idő kellett, amíg belemelegedett a játékba –, 16-12-es román vezetésről folytatódott a második játékrész, amelyben már agresszívebb dán védelemmel gyűlt meg a románok baja.

A 40. percben egyenlített először az északi gárda, ám ekkor még nem tudtak meglépni, a vezetést először csak az 50. percben szerezték meg. A drámai hajrában viszont még mindig Tadici tanítványainak állt a zászló, de fél perccel a vége előtt, 29-28-as vezetésnél elrontották a támadást, a dánok pedig az utolsó másodpercben kiegyenlítették az állást.

Csütörtökön 19.15 órától már a csoportkör utolsó meccsét vívják az ukránok ellen – a TVR élőben közvetíti –, míg a másik taláálkozón, 21.30-tól Norvégia–Dánia rangadót rendeznek. Utóbbi két válogatott már biztos középdöntős, a norvégok ugyanis kedden 34-23-ra verték az ukránokat.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés