
Az Oroszország elleni 29-29-es döntetlennel kezdte a horvátokkal közös rendezésű női kézilabda-Európa-bajnokság csoportkörét Magyarország, míg Románia súlyos, 27-19 arányú vereséget szenvedett a norvégoktól.
2014. december 08., 13:052014. december 08., 13:05
2014. december 08., 14:122014. december 08., 14:12
Ebben a két vasárnap esti meccsben csak egy közös pont van, mégpedig az, hogy mind Németh András, mind Gheorghe Tadici tanítványai hamar jelentős hátrányban találták magukat, csakhogy innen a Győrben játszó házigazdák talpra tudtak állni.
Az orosz hatossal szemben eleinte még tehetetlen alakulat eladott labdákkal és emberhátránnyal is küszködött, az első játékrész hajrájáig a házigazdák – akik ötgólos hátrányban is voltak – még nem tudták igazán megmutatni saját stílusukat.
A szünet (14-15) után viszont fordult a kocka, és már fej fej mellett küzdött a két gárda.
Triscsuk egyenlítő gólját követően hol egyik, hol másik válogatott vezetett, a meccs végén azonban Tomoriék voltak azok, akik kétgólos előnyt kovácsoltak maguknak, és valós közelségbe került a győzelem.
Csakhogy az oroszok kaptak egy kétperces fórt, amelyet minden magyar igyekezet ellenére kétszer is kihasználtak. Az utolsó 8 másodpercben, Németh időkérése után még megpróbálták a maguk javára billenteni a mérleget, de Planéta a megbeszélt figura ellenére nem lőtt, hanem lepasszolta a labdát Szucsánszkinak, akinek próbálkozását könnyedén blokkolták.
A magyar szövetségi kapitány szerint a gyenge kezdés egyik fő oka, hogy nem tudták rendesen gyakorolni a magas védőfal elleni támadásokat.
„Nincs öt-hat 180 centiméter magas játékosunk, így aztán elméletben hiába tudtuk, mit kell tenni, gyakorlatban nem. Éreztük, hogy az oroszok változatlanul világszínvonalú kézilabdát játszanak, noha az utolsó világversenyen nem voltak ott. A hibás kezdés után jól felálltunk. Az Eb-újoncok is hozzá tudtak tenni az összteljesítményhez. Ez volt csapatom első tétmérkőzése, innen csak javulni lehet. Remélem, fogunk is” – összegzett Németh, aki kedden már a spanyoloktól vasárnap 29-22-es vereséget szenvedő Lengyelország ellen vezényli pályára alakulatát az A csoportban. A találkozót 21.30-tól az m1 közvetíti.
A magyarokkal ellentétben Románia nem hogy ledolgozni nem tudta az első percekben felhalmozott hátrányát, hanem még partiban sem volt a norvégokkal. Igazából már a meccs elején lehetett látni, hogy Gheorghe Tadici tanítványai nincsenek egy súlycsoportban az ellenféllel, ezt pedig csak tetézték a kihagyott büntetőkkel, a könnyen elengedett labdákkal és a skandináv fallal szemben ötlettelen támadásokkal.
Az olimpiai bajnok Heidi Lökével az élen gyakorlatilag minden lehetséges szögből megtalálta a rést a több sebből vérző román védelmen, amely bokszzsákként kapta a pofonokat Debrecenben. Hiába volt a szurkolók helyszíni biztatása, a mérkőzés nagyobb részében többnyire csak Neagu és Brădeanu merte elvállalni a dobásokat, de ez kevés volt a 10-12 gólos különbségből kényelmesen, de nagy gyorsasággal kézilabdázó, látványos ellentámadásokat végigvezető északiakkal szemben.
A hajrára kaotikussá váló meccset követő sajtótájékoztatón Tadici rámutatott arra, amit már az időkérések során is hangoztatott a lányoknak: az elpazarolt labdák, a kihagyott helyzetek és saját hibáik miatt bűnhődtek. Bevallotta, hogy ekkora különbségre nem számított, úgy érezte, mintha az első félidőben mindenki, még sajátjai is azt szeretnék, hogy Norvégia nyerjen.
Kedden ismét nehéz feladat elé néznek, hiszen az ukránokat vasárnap 32-23-ra leiskolázó dán válogatott lesz az ellenfelük a B kvartettben. A 19.15 órakor kezdődő meccset a TVR élőben közvetíti.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!