2007. július 16., 00:002007. július 16., 00:00
Az utóbbi a kontinensbajnokság egyik fő szponzora, a csíkszentkirályi Hargita Gyöngye Rt. különdíját is átvehette Kurkó Árpád tulajdonos-vezérigazgatótól.
A kalapácsos hagyomány folytatódik
A magyar éremremények elsődleges hordozójának a selejtezőt futamgyőzelemmel abszolváló Bene Barnabás ígérkezett. Mielőtt azonban a csíkszeredai származású, 21 éves 1500-as futó nekilendülhetett volna, a kalapácsvető Németh Kristóf próbálkozott a közel lehetetlennel. A kalapácsvetés döntőjét nézve napozó közönség hangulata a negyedik sorozatban forrósodott fel, amikor Németh Kristóf – egyszerű névrokonság a szombathelyi kalapácsvető Németh-dinasztiával – 72,55 méterrel a második helyre ugrott. Ezen egyetlen centivel még javított is, míg a többiek nem, így váratlan ezüstéremmel vált máris elfogadhatóvá a magyar mérleg. „Éremre mindenképpen jónak tartottam magam – mondta el a Krónikának a friss Eb-érmes. – Ma odaadtam volna a jó sorozatomat egyetlen nagyobb dobásért, de azért természetesen így is nagyon elégedett vagyok.”
Bene Barnabás végig a mezőny végén haladt az 1500 méteres síkfutás fináléjában, az utolsó kör kezdetén pedig az élre állt. Nem sikerült azonban leráznia a spanyol Rodriguezt, s a végére kissé „elzsibbadó” Barnát francia ellenfele is megelőzte. „Nem éreztem magam elég erősnek a finishez, ezért próbálkoztam másképp. Sajnos a sérülésem miatt sok edzést ki kellett hagynom, többre nem nagyon voltam képes ebben a nagy melegben” – foglalta össze kissé rezignáltan a pécsi futó. S amikor már lassan vonalat húzott volna mindenki a magyar számítások alá, következett a férfi 3000 m-es akadály döntője, amelyben előzetes eredményei nem predesztinálták túl sokra Ott Balázst. A magyar futó azonban mindenkire rácáfolt. Végig az élbolyban haladt, az utolsó akadályon pedig megelőzte a spanyol Garciát, s a közönség üdvrivalgása közepette bravúros Eb-bronzérmesként haladt át a célvonalon.
A legfölényesebb győzelem
A román küldöttség már szombaton az égbe ment, miután a 400 gátas Angela Moroşanu – a Hargita Gyöngye Rt. másik kitüntetettje – az Eb legfölényesebb futógyőzelmét aratta. Moroşanu megszorítás nélkül is 54,51 másodpercet, új Európa-bajnoki csúcsot futott, és biztos benne, hogy az augusztus 25-én kezdődő oszakai felnőtt világbajnokságig – vagy éppen ott – sokkal közelebb kerül az 54 másodperchez. „Ennyinek elegendőnek kell lennie a döntőhöz, de az éremszerzést sem tartom kizártnak – osztotta meg terveit a Krónikával, azt is jelezve, hogy Debrecen egyfajta felkészülési állomás volt ebben a folyamatban. – A 400 gát azonban kiszámíthatatlan szám, bármi történhet, ezért hiába voltam itt toronymagas esélyes, óvatosnak kellett lennem. Ez a futás azonban megerősített abban, hogy jó úton járok.”
Gyöngyössy Zsolt csapatvezető vasárnapra is szép napot remélt, tekintve, hogy Ancuţa Bobocel a harmadik legjobb eredménnyel várta a 3000 méteres akadályfutás döntőjét. Az égővörös frizurát viselő Bobocel majdnem végig a második helyen haladt, mivel azonban alig öt napja érkezett a magaslati edzőtáborból – az oszakai világbajnokságra készülő román futók Debrecent csak felkészülési állomásnak tekinti –, szinte várható módon elfogyott az oxigénje. Hatalmas szíve azonban lehetővé tett még egy hatalmas hajrát, s így másodikként ért célba a listavezető lengyel Kowalska mögött. „Szuper, hogy még ilyen körülmények között is képes voltam megjavítani egyéni legjobb eredményemet” – lelkendezett Bobocel, akinek szereplését Gyöngyössy is remeknek minősítette.
Néhány meglepetés is fűszerezte a kontinensbajnokságot. Visa Hongisto 200-on megszerezte a finn atlétika történetének első európai vágtaaranyérmét, a görög Konsztadinosz Duvalidisz 110 gáton iskolázta le a korosztályos Európát, az ukrán Katerina Karszak pedig diszkoszvetésben móresre tanította a tavaly felnőtt Európa-bajnoki aranyérmet szerző orosz Darja Piscsalnyikovát.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.