Hirdetés

Magyar-román párharcok a női kupákban

Kézilabda – Hat magyar és négy román együttes érdekelt a hétvégén a női európai kézilabdakupákban, amelyben a két ország képviselői két mérkőzésen is összecsapnak. A KEK-ben a 16 között a Cornexi Alcoa a Rîmnicu Vâlcea-i Oltchimmel, míg az EHF-kupában a 32 között a Zilahi HC a Debrecennel méri össze erejét.

Krónika

Krónika

2007. január 05., 00:002007. január 05., 00:00

Bár a sorsoláskor a román bajnokságot magabiztosan vezető Oltchim vezetői visszafogottan nyilatkoztak az ellenfélről, a székesfehérváriak hullámzóan játszanak az idényben, ezért a magyar bajnokságban ötödik csapatnál Szabó Edinát Vura József váltotta kispadon. Az EHF-kupában már magyar sikert ígér a papírforma: a bajnokságban harmadik Debrecen esélyesebb a meggyengült Zilah ellen, a szilágyságiak ráadásul otthon kezdenek vasárnap délelőtt. A Bajnokok Ligája utolsó selejtezőkörében az FTC ellen búcsúzó Brassói Rulmentul szintén az EHF-kupában, a dán Handbold Koppenhága ellen folytatja szereplését.
A BL-ben induló két magyar sztárcsapat közül Győri ETO a montenegrói Buducnost Podgoricához látogat, míg a z FTC a macedón Kometal Szkopjét fogadja. A Győr még a norvég Byasen Trondheimmel és az orosz Lada Toljattival, az FTC pedig az osztrák Hypo NÖ-vel és a dán Slagelsével van azonos csoportban. A hat forduló után a kvartettek első két helyezettjei jutnak a negyeddöntőbe, a harmadikok átkerülnek a KEK-be.
A Challenge Kupában a Kolozsvári U Jolidon ismerős csapattal méri össze erejét a 3. fordulóban: a portugál Madeirát a Rulmentul ütötte ki a BL első selejtezőkörében. A kolozsváriak mindkét mérkőzésüket idegenben játsszák (pénteken és szombaton): Mircea Cucuian sportigazgató szerint nemcsak pénzügyi megfontolásból fogadták el az Madeira ajánlatát, hanem mert biztosak a továbbjutásban.  Hírösszefoglaló


Keret
Bajnokok Ligája, 1. forduló, B csoport: Buducnost Podgorica-Győri ETO KC (m2, vasárnap, 22.40); D csoport: FTC-Kometal Szkopje (m1, szombat, 17.00). KEK, a 16 között, 1. mérkőzés: Cornexi-Alcoa– Rîmnicu Vâlcea-i Oltchim. EHF-kupa, a 16 közé jutásért: Zilahi HC–Debrecen, Handbold Koppenhága–Brassói Rulmentul, Rosztov Don (orosz)–Dunaferr, Kiskunhalas–Celeia Zalec (szlovén). Challenge Kupa, 3. forduló: Madeira–Kolozsvári U Jolidon.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés