Hirdetés

Magyar diadal, román vereség Melbourne-ben

•  Fotó: Rompres

Fotó: Rompres

Vízilabda – Tizenhat gólos győzelemmel kezdett Magyarország férfi válogatottja a Melbourne-ben zajló világbajnokság D csoportjának első fordulójában: Kemény Dénes tanítványai 21-5-re verték Új-Zélandot. A tegnapi játéknap meglepetését Románia szolgáltatta: 8-7-re kikapott Kanadától.

Páva Adorján

Páva Adorján

2007. március 21., 00:002007. március 21., 00:00

Új-Zéland válogatottjaaz első negyed ötödik percében lőtt előszörkapura, majd később megszületett első találatais, csakhogy akkor már 5-0-ra vezetett a magyar együttes.A különbség egyre nőtt, az új-zélandiakcsupán a 12-1-es állás után mutattakértékelendőt, amikor egymás után kétszeris betaláltak. „Fontos volt, hogy a játékosokmegszerezzék a saját kis sikerélményüket,és ez lehetőleg minél kevesebb kudarcélménnyelpárosuljon. Ez rendben is volt. Lehet, hogy lesz egy holtponta következő négy-öt napban, remélem, ez nemmegy az eredmények rovására” – összegzetta meccs után Kemény Dénes.
Romániának nem kedvezetta Kanada elleni meccs végeredménye. Pedig Vlad Hagiucsapata az első negyedet 2-1-re megnyerte, ám a másodikjátékrész már rosszabbra sikeredett. Afélidőben 4-4-et mutatott az eredményjelző, ámnagyobb problémát jelentett, hogy George Georgescutzsinórban háromszor kiállították,így kipontozódott. A harmadik negyedben hat gólesett – három-három mindkét kapuba. Az utolsójátékrész román góllal indult, áma kanadaiak hamar kiegyenlítettek. A hátralévőidőben a Hagiu-csapat kihagyta helyzeteit, míg ellenfelükegyszer betalált, így vereséggel kezdett a vb-na saját iramát kereső Hagiu-csapat. „Nem kezdtünkjól, később pedig nem sikerült átvennünkaz irányítást. George Georgescut koránelveszítettük, a mi hibánk is, hogy nem támogattukmegfelelőképpen” – jelentette ki KádárKálmán, a román válogatott játékosa.

P. A.

Vízilabda-vb, férfiak, 1.forduló, D csoport: Kanada–Románia 9-8,Magyarország–Új-Zéland 21-5. A csoport:Szerbia–Németország 11-7, Olaszország–Japán20-6. B csoport: Horvátország–Dél-Afrika 13-5,Ausztrália–Egyesült Államok 3-9. C csoport:Spanyolország–Kína 15-4, Görögország–Oroszország10-7.


Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés