Hirdetés

Magyar éremgyűjtés a milánói kajak-kenu vb-n

Tizenhárom éremmel, közte három arannyal a fehéroroszok és a németek mögött az éremtábla harmadik helyén zárt Magyarország a Milánóban rendezett kajak-kenu világbajnokságon.

Krónika

2015. augusztus 23., 22:092015. augusztus 23., 22:09

 

A küldöttség emellett tizenöt olimpiai kvótát is begyűjtött a maximálisan megszerezhető tizennyolc közül, így közel voltak, hogy teljes mértékben megvalósítsák a kitűzött céljukat.

Először a Tótka Sándor, Molnár Péter kajakduó okozott meglepetést, amikor megnyerte a 200 méteres távot. Ráadásul kétszer is. Történt ugyanis, hogy az első rajtkor két egység beragadt, de a mezőny nem hallotta a visszalövést. A magyar páros elsőként ért célba, de a versenybíróság – az óvás dacára – úgy döntött, hogy megismétli a finálét. Tótkáék azonban ezúttal sem találtak legyőzőre, így a kilencvenes évek vége után most ismét aranyérmet szereztek Magyarországnak ebben a számban.

Ugyancsak szombaton állhatott fel a dobogó legfelső fokára a Szabó Gabriella, Kozák Danuta páros is (500 méter kajak), míg a küldöttség harmadik aranyát vasárnap a szám ezerméteres távján Medveczky Erika szolgáltatta.

Bár az ezüstérmesek közül nem mindenki volt maradéktalanul elégedett az eredményével, az mégis elismerésre méltó, hogy a kajakos Kárász Anna 500 m-en második lett. Hozzá hasonlóan a 2009 óta veretlen 500 méteres női kajaknégyesnek – Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Fazekas-Zur Krisztina és Kárász Anna – és a Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Pauman Dániel összeállítású 1000 méteres férfi kajaknégyesnek is be kellett érnie a második hellyel.

Hozzájuk hasonlóan a 1000-es férfi kenupáros és a 200-as női duó is ezüstérmes lett, akárcsak ez utóbbi távon Takács Kincső egyéniben. Takács Lakatos Zsanettel tandenben bronzrémet szerzett 500 méteren. A bronzérmesek sorába még az 1000 méteres férfi kenunégyes, az ezer méteres női kajakpáros és az 500 méteres férfi kajakos duó.

Miközben tehát Magyarország a várakozásoknak megfelelően gyűjtögette az érmeket, addig Románia legnagyobb favoritjai elvéreztek Olaszországban. Az 1000 méteren címvédő kenupáros, Liviu Alexandru Dumitrescu és Victor Mihalachi nem csupán az olimpiai kvótát jelentő első hat helyről maradt le, hanem még a döntőbe sem sikerült kvalifikálniuk.

A küldöttséget a távon a kenunégyes mentette meg, Leonid Carp, Petre Condrat, Iosif Chirilă és Ştefan Andrei Strat ugyanis vasárnap rajt-cél győzelmet aratott a fináléban. Dobogó közeli helyen, negyedikként zártak ezen a távon a kajakos hölgyek is: Florentina Caminescu egyéniben, Florina Ciuta és Daniela Varona pedig párosban végzett az élmezőnyben. A többi egység ugyanakkor már nem tudott beleszólni az érmekért és az olimpiai kvótáért zajló harcba.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés