
A három gólt szerző Keszthelyi Rita ismét igazolta klasszisát a mérkőzésen
Fotó: MTI/Kovács Tamás
Megszerezte első győzelmét a magyar női vízilabda-válogatott a párizsi olimpián, mivel 12-7-re nyert Kanada ellen a csoportkör második fordulójában, hétfőn.
2024. július 29., 22:192024. július 29., 22:19
2024. július 30., 00:232024. július 30., 00:23
A két csapat éppen egymással, Magyarországon kezdte meg az olimpiai felkészülést, amelynek részeként Gödöllőn játszottak egy mérkőzést. Mihók Attila és Cseh Sándor szövetségi kapitányok együttese akkor 14-7-ra nyert, majd a görögországi Tetisz Kupán 11-6-ra győzött. Főként védekezésben kezdett kiválóan a magyar csapat, a kanadaiak vagy lövésig sem jutottak, vagy csak olyan próbálkozásra volt erejük, amit Magyari Alda könnyedén hárított.
Az emberelőnyökkel ugyanakkor gondban volt a magyar csapat, létszámfölényben az első három lövés a blokkban halt el. A negyed végén Parkes ötméterest harcolt ki, amit Keszthelyi értékesített (4-1). Kanadai góllal indult a második negyed, de bő három perc elteltével visszaállt a különbség, amikor az ötödik fórjukat végre értékesítették a magyarok. Gurisatti Gréta fejezte be a figurát, majd az ő ejtésével növelte előnyét a válogatott.
Az észak-amerikaiak Emma Wright szép kapáslövésével szépítettek, Vályi Vanda azonban lefordulásból szinte azonnal betalált. Hátrányban Garda Krisztina blokkolt kiválóan, elöl viszont ezúttal is kimaradt a fór. A kanadaiak egyetlen másodperccel a dudaszó előtt találtak a kapuba. A nagyszünet után támadásban mindkét gárda elakadt, rengeteg volt a rossz passz, a gyenge lövés, hibásan megjátszott fór. Közel hét perc telt gól nélkül a negyedből, amikor a rivális ötmétereshez jutott, amit Axelle Crevier értékesített. A magyar gólcsendet Garda és Keszthelyi összejátéka törte meg, előbbi finoman feltett labdáját utóbbi finom mozdulattal paskolta a hálóba (8-5).
A záró nyolc percet Garda óriási gólja vezette fel, majd ő szolgálta ki Vályit, aki a szélről vette be a kaput. Ezzel gyakorlatilag el is dőlt az összecsapás (10-5), hiszen már csak hat perc volt hátra. A kanadaiaknak nem volt esélyük megközelíteni riválisukat, a vége 12-7 lett. A találkozó legeredményesebb játékosa Keszthelyi Rita és Gurisatti Gréta volt három-három góllal.
A magyar női vízilabda-válogatott egyébként vereséggel kezdte szereplését a párizsi olimpián: Mihók Attila és Cseh Sándor világbajnoki ezüstérmes együttese a csoportkör első fordulójában, szombaton 10-8-ra kikapott az Európa-bajnok hollandoktól. A magyaroknak most három nap pihenőjük lesz, pénteken Kína ellen folytatják szereplésüket, a csoportból az első négy helyezett jut a negyeddöntőbe.
Eredmény:
női vízilabda, csoportkör, 2. forduló, A csoport:
Magyarország-Kanada 12-7 (4-1, 3-3, 1-1, 4-2)
-----------------------------------------------
gólszerzők: Keszthelyi, Gurisatti 3-3, Parkes, Vályi 2-2, Garda, Szilágyi 1-1, illetve McKelvey, Kindred, Wright 2-2, Crevier 1
Magyarország:
-------------
Magyari Alda - Vályi Vanda, Parkes Rebecca, Horváth Brigitta, Keszthelyi Rita, Faragó Kamilla, Garda Krisztina - cserék: Szilágyi Dorottya, Gurisatti Gréta, Mahieu Geraldine, Leimeter Dóra, Rybanska Natasa

Győzelemmel rajtolt a magyar férfi vízilabda-válogatott a párizsi olimpián: Varga Zsolt együttese a csoportkör vasárnapi nyitányán 13-12-re nyert a házigazda francia csapat ellen.
A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.
Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.
Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.
Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a
Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.
A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.
Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.
A címvédő Argentína válogatottja 2-1-re legyőzte Angliát szerdán a labdarúgó-világbajnokság atlantai elődöntőjében. Ennek megfelelően eldőlt, hogy argentin–spanyol finálét rendeznek a világbajnokságon.
Spanyolország válogatottja legyőzte Franciaországot a labdarúgó-világbajnokság Dallasban rendezett elődöntőjében, ezáltal első csapatként bejutott a torna fináléjába. A nagy esélyesnek tartott gall kakasok búcsúzni kényszerültek a világbajnokságtól.
Az elmúlt két hétben két romániai challenger tornán győztes Piros Zsombor 49 helyet javítva a 120. pozícióba lépett előre a férfi teniszezők világranglistáján, melyet továbbra is nagy fölénnyel a wimbledoni bajnok Jannik Sinner vezet.
szóljon hozzá!