Hirdetés

Ma rajtol a jubileumi Kárpát Kupa

• Kézilabda P. A. • Hat nap alatt hat nõi kézilabda-válogatott méri össze erejét a kolozsvári Horia Demian-sportcsarnokban a Kárpát Kupa jubileumi, 40. kiírásán. Magyarország visszalépése miatt – Németh András együttese a decemberi Európa-bajnokság elõtt nem kívánt megmérkõzni mindkét leendõ csoportellenfelével, Horvátországgal és Macedóniával – a házigazdák két válogatottat neveztek a zsinórban hetedszer Kolozsváron zajló tornára, amelyen az említetteken kívül jelen lesz még Szerbia és Dél-Korea csapata is.

Páva Adorján

Páva Adorján

2006. október 31., 00:002006. október 31., 00:00

Gheorghe Tadici, Románia szövetségi kapitánya nem bánta, hogy a magyarok visszamondták a szereplést, ugyanis így az A és B válogatottban több olyan román kézilabdázó is bizonyíthat, akiket más körülmények között nem hívhatott volna be a keretbe. „Legfontosabb célkitûzésünk, hogy megfontoltan alakítsuk ki azt a szûkített keretet, amellyel nekivágunk a világbajnoki selejtezõknek, és ha összejön, a jövõ évi világbajnokságnak, illetve a 2008-as pekingi olimpiának. Erre most huszonnyolc játékos áll rendelkezésünkre, és mindegyiküket élesben tesztelhetjük” – mondta Gheorghe Tadici, aki hozzátette, a keret még így sem teljes, hiszen több, külföldi bajnokságban szereplõ kézilabdázót nem engedett el klubja.

Kárpát Kupa, ma: Románia A–Románia B (Tv Sport, 15.00), Horvátország–Szerbia (Tv Sport, 17.00), Dél-Korea–Macedónia. Szerda: Horvátország–Románia B (Tv Sport, 15.00), Szerbia–Dél-Korea (Tv Sport, 17.00), Románia A–Macedónia (Tv Sport, 19.00). Csütörtök: Dél-Korea–Románia B, Szerbia– Macedónia, Románia A–Horvátország (Tv Sport, 19.00). Szombat: Horvátország–Dél-Korea (Tv Sport, 15.00), Románia A–Szerbia (Tv Sport, 17.00), Macedónia–Románia B. Vasárnap: Szerbia–Románia B (Tv Sport, 9.00), Horvátország– Macedónia, Románia A–Dél-Korea (Tv Sport, 13.00).

----------

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 16., vasárnap

Futballdráma: Szoboszlai elsírta magát, Rossi szerint innen nehéz lesz felállni

A magyar labdarúgó-válogatott a 96. percben kapott góllal 3-2-es vereséget szenvedett vasárnap az ír csapattól a Puskás Arénában rendezett világbajnoki selejtezőmérkőzésen, így harmadik lett a csoportjában és sorozatban tizedszer maradt le a vb-ről.

Futballdráma: Szoboszlai elsírta magát, Rossi szerint innen nehéz lesz felállni
Hirdetés
2025. november 16., vasárnap

A 96. percben lőtt ír gól széttörte a magyar vb-álmokat

A Puskás Arénában már szinte kézzel fogható volt a világbajnoki selejtezőt érő döntetlen, ám az írek a 96. percben kegyetlenül büntettek, megszerezték a győzelmet, és ezzel szertefoszlott a magyar labdarúgó-válogatott világbajnoki részvételének reménye.

A 96. percben lőtt ír gól széttörte a magyar vb-álmokat
2025. november 16., vasárnap

Rossi: az egyik legmeghatározóbb és legfontosabb meccs lesz a magyar-ír

Marco Rossi szövetségi kapitány szerint a több mint hét éve tartó regnálása során vasárnap az írek elleni világbajnoki selejtezőmérkőzés lesz az egyik legmeghatározóbb és legfontosabb a magyar labdarúgó-válogatott számára.

Rossi: az egyik legmeghatározóbb és legfontosabb meccs lesz a magyar-ír
2025. november 16., vasárnap

Kikapott Boszniában, eltávolodott a világbajnokságtól Románia labdarúgó-válogatottja

Románia labdarúgó-válogatottja 3-1-re kikapott Bosznia-Hercegovinától a világbajnoki selejtezősorozat szombat esti játéknapján, ezzel nehéz helyzetbe került a 2026-os tornára való kijutás tekintetében.

Kikapott Boszniában, eltávolodott a világbajnokságtól Románia labdarúgó-válogatottja
Hirdetés
2025. november 14., péntek

Előrejelzés: a magyar válogatottnak több mint 80 százalékos az esélye a pótselejtezős hely megcsípésére

A magyar labdarúgó-válogatottnak több mint 80 százaléka esélye van arra, hogy megszerezze a világbajnoki selejtezők F csoportjában a pótselejtezőt érő második helyet.

Előrejelzés: a magyar válogatottnak több mint 80 százalékos az esélye a pótselejtezős hely megcsípésére
2025. november 13., csütörtök

Magyar győzelem az örmények ellen, Ronaldóék botlása miatt még nem biztos Vargáék pótselejtezős helye

Magyarország labdarúgó-válogatottja legyőzte Örményország együttesét a világbajnoki selejtezősorozat F csoportjának ötödik fordulójában, így nagy lépést tett a pótselejtező felé.

Magyar győzelem az örmények ellen, Ronaldóék botlása miatt még nem biztos Vargáék pótselejtezős helye
2025. november 13., csütörtök

Letámadja a magyarellenességet a román szövetség

Részben a magyarellenesség visszaszorítása érdekében alkalmaz oktató célzatú „önbüntetést” a Román Labdarúgó-szövetség.

Letámadja a magyarellenességet a román szövetség
Hirdetés
2025. november 13., csütörtök

Szoborállítással tiszteleg szülőfaluja Helmut Duckadam emléke előtt, halálának első évfordulóján

Az Arad megyei Szemlak községben felavatták Helmut Duckadam BEK-győztes futballkapus egész alakos szobrát, amelyet csütörtök délben lepleztek le a néhai labdarúgó özvegye és családtagjai körében.

Szoborállítással tiszteleg szülőfaluja Helmut Duckadam emléke előtt, halálának első évfordulóján
2025. november 11., kedd

Sima váradi vereség a vízilabda Bajnokok Ligájában

Elszenvedte második vereségét a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti együttes a kedd esti harmadik fordulóban simán kikapott hazai medencében az olasz Bresciával szemben, így lecsúszott csoportja harmadik helyére.

Sima váradi vereség a vízilabda Bajnokok Ligájában
2025. november 10., hétfő

Belényesi Dávidék a szívüket is kiteszik a medencében a váradi vízilabdacsapat előmeneteléért

Tavalyi kiváló szereplésének megismétlése, a legjobb nyolc közé jutás szempontjából nagyon fontos mérkőzés vár a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában a Nagyváradi VSK-ra, amely a kőkemény Brescia együttesét fogadja kedden.

Belényesi Dávidék a szívüket is kiteszik a medencében a váradi vízilabdacsapat előmeneteléért
Hirdetés
Hirdetés