
Fotó: NK Maribor/Facebook
A 90. percben szerzett szépségdíjas találattal győzött az NK Maribor ellen a Kolozsvári CFR, és bejutott a labdarúgó Konferencia-liga csoportkörébe.
2022. augusztus 25., 22:272022. augusztus 25., 22:27
2022. augusztus 25., 22:432022. augusztus 25., 22:43
A román bajnokcsapat csütörtökön este hazai pályán játszotta a selejtező negyedik, utolsó fordulós párharcának visszavágóját a harmadik számú európai kupasorozatban; az egy héttel ezelőtt Mariborban játszott első összecsapáson nem született gól. Az első félidő első nagy helyzete a szlovén csapat nevéhez fűződött, ezt követően azonban a CFR dominált. A fellegvári gárda részéről Yeboah és Jefte is betalálhatott volna, ám az utolsó pillanatban hibáztak. A találkozó második félideje nagy helyzetek nélkül csordogált, a felek nemigen kockáztattak.
A győztes találat két perc múlva érkezett: Cristi Manea bedobását követően a román bajnok horvát légiósa, Lovro Cvek szemet gyönyörködtető mozdulattal ollózta a labdát a kapuba. A szlovén együttesnek a játékvezető által adott 5 perces hosszabbítás során nem volt esélye az egyenlítésre. A Kolozsvári CFR-nek zsinórban másodszor sikerült kvalifikálnia a labdarúgó Konferencia-liga csoportkörébe.
Sikerült a csoportkörbe jutás a bukaresti FCSB-nek is, miután szintén csütörtökön este 3-1 arányú győzelmet aratott a norvég Viking otthonában. Az első, bukaresti találkozón még a norvégok nyertek 2-1-re, a FCSB Stavangerben aratott háromgólos győzelme összesítésben 4-3-as előnyt, ezáltal csoportkörbe jutást jelent a román csapat számára. A visszavágón egyébként magyar játékvezető, Bognár Tamás fújta a sípot, aki a 93. percben büntetőt ítélt a bukarestiek javára, és a FCSB ennek, pontosabban Radunovic ebből szerzett találatának köszönhetően nyert.
Labdarúgás, Konferencia Liga, rájátszás, visszavágó:
Kolozsvári CFR–NK Maribor 1–0 (0–0).
Gólszerzők: Cvek (90.).
CFR: Scuffet – Manea, Burcă, Yuri, Camora – Boateng, Cvek, Deac – Petrila, Yeboah, Jefté (Păun, 70.). Edző: Dan Petrescu.
A magyar válogatott négy helyet rontva a 41. a Nemzetközi Labdarúg-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyet továbbra is az Európa-bajnok spanyolok vezetnek.
Szoboszlai Dominik lett november legjobb játékosa az angol labdarúgó-bajnokságban címvédő Liverpoolnál.
Megtámadta az alkotmánybíróságon Nicușor Dan elnök azt a törvényt, amely arra kényszeríteni a sportklubokat, hogy a csapatsportokban legalább 40 százalékban hazai játékosakat küldjenek pályára a hivatalos mérkőzéseken
Az olimpiai és Európa-bajnok norvég válogatott kollekcióját teljessé téve megnyerte a holland-német közös rendezésű női kézilabda-világbajnokságot, ugyanis a vasárnapi fináléban 23-20-ra legyőzte a társházigazda német csapatot Rotterdamban.
A portugál Sporting Lisszabon lesz a Puskás Akadémia ellenfele a labdarúgó Ifjúsági Ligában (az ifjúsági Bajnokok Ligájában) a legjobb 32 között.
A Ferencváros hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte a vendég Glasgow Rangerst a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának csütörtöki hatodik fordulós mérkőzésén, így változatlanul veretlen és nyolcaddöntőbe jutást érő helyen áll.
Kikapott Magyarország női kézilabda-válogatottja a társházigazda holland csapattól szerdán a Rotterdamban játszott negyeddöntőben a holland-német közös rendezésű világbajnokságon.
Több mint egy félidőt emberhátrányban játszva vereséget szenvedett hazai pályán a román bajnok FCSB-től az ifjúsági Bajnokok Ligája 3. fordulójának visszavágóján a Puskás Akadémia, de a magyar bajnok tizenegyesekkel kiejtette a bukaresti csapatot.
Szoboszlai Dominik tizenegyesgóljával a Liverpool 1-0-ra legyőzte idegenben az Internazionalét a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszában, a hatodik forduló keddi játéknapján.
A holland csapat lesz a magyar válogatott ellenfele a holland–német közös rendezésű női kézilabda-világbajnokság szerdai negyeddöntőjében, miután a társházigazda 26-23-ra legyőzte a francia együttest a középdöntő hétfői zárómérkőzésén, Rotterdamban.
szóljon hozzá!