Hirdetés

Liga 2: Munteanu már kiesettnek tekinti az U-t

Könnyen megismétlődhet a Kolozsvári U történetének legszomorúbb eseménye: az 1919-ben alapított egyetemistacsapat ismét kieshet a harmadosztályba, ha a Liga 2 nyugati csoportjának utolsó fordulójában az Aradi ACU hazai pályán legyőzi a Nagyváradi Bihar FC-t. Az U és az ACU jelenleg 40-40 ponttal áll, a kolozsváriak szombaton Déván kaptak ki 3-0-ra, míg az aradiak Tordán szenvedtek 2-1-es vereséget.

Páva Adorján

2009. június 08., 10:312009. június 08., 10:31

Ha az utolsó forduló, azaz az U–Aranyosgyéresi Mechel, illetve az ACU–
Bihar meccs után is azonos pontszámmal állnak majd a csapatok, akkor a Maros-partiak örülhetnek, hiszen az egymás elleni mérleg az aradiaknak kedvez – az ACU otthon
2-0-ra kikapott a kolozsváriaktól, ám idegenben 3-1-re nyert.

Matematikailag az is megtörténhet, hogy mindkét csapat kiesik, ehhez azonban mindkét rivális pontvesztése szükséges, a jelenleg 39 pontos Temesvári CFR-nek pedig le kell győznie a vendég Lupényi Minerult.

„Életem legcsúnyább napja ez – nyilatkozta a szombati vereség után Dorinel Munteanu, a Kolozsvári U trénere, aki gyakorlatilag már semmilyen esélyt nem látott a bennmaradásra. – Nagyon sajnálom, hogy kiestünk, de bánom, hogy visszatértem az U-hoz, viszont azt még nem tudom, hogy maradok vagy sem.”

Munteanu a 26. forduló előtt tért vissza az egyetemistacsapat kispadjára – irányítása alatt a csapat nyolc mérkőzésből hármat megnyert, háromszor döntetlent játszott, kétszer pedig kikapott. „Megengedhetetlen, hogy utóbbi három hazai meccsünkön döntetlent játszottunk olyan gyengébb vagy velünk egy kaliberű csapatokkal, mint a Lupény, a Torda vagy a Petrozsényi Jiul” – magyarázta elkeseredettsége okait a szakember.

Ha az U valóban kiesik, az elmúlt idényben még az élvonalban szereplő együttes megismétli történetének legszomorúbb eseményét: 1999-ben az elsőből a másodosztályba, rögtön 2000-ben pedig – története során először – a másodosztályból a harmadosztályba süllyedt.

Georgeta Onu, az Aradi ACU elnöknője jóval optimistábban várja az utolsó fordulót, főleg azután, hogy az utolsó előtti fordulóban pont olyan eredmény született, mint amilyet megjósolt – a sportvezető a forduló előtt kijelentette, ha nem „bundáznak” a Déva–U meccsen, akkor a hazaiak 3-0-ra kell, hogy nyerjenek.

„Tudtam, hogy így lesz, ha tisztességesen játszanak. Eközben mi is kikaptunk, ami nagyon elkeserített, de nem lehetek elégedetlen, hiszen pontosan ezt akartam: saját sorsunk a mi kezünkben legyen. Nem a nagyváradiakat akarom bántani ezzel, de ha nem győzzük le őket, akkor nem érdemeljük meg, hogy bennmaradjunk” – mondta Georgeta Onu a szombati sorsdöntő mérkőzésre utalva.

Eközben matematikailag is eldőlt, hogy ki követi a Gyulafehérvári Unireát az élvonalba: a Curtea de Argeş-i Internaţionalnak elég volt egy pont az utolsó előtti fordulóban, hogy bebiztosítsa Liga 1-es helyét.

A 2000-ben alapított, 2005-ben megszűnt, majd 2007-ben „feltámasztott” együttes – amely hazai meccseit Piteşti-en játszotta ebben az idényben – újoncként harcolta ki az élvonalbeli szereplést Ştefan Stoica vezetőedző irányításával.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés