2012. március 16., 08:282012. március 16., 08:28
A kezdés késleltetésének a leginkább Déván örültek, ahol a visszalépését korábban bejelentő Mureşul az utolsó métereken mégis vállalta a folytatást, az élvonalbeli Dinamótól kapott játékoskontingensnek és szakmai segítségnek köszönhetően. Tordán ugyanakkor nem tudták tovább biztosítani a másodosztályos szerepléshez szükséges feltételeket, így az Arieşul kiszáll a további küzdelmekből.
Az Aranyos menti városba egyébként a Liga 3-as Szászfenesi Unirea teszi át székhelyét. A 2. csoport élcsapatainak háza táján a tél folyamán nem rendeződtek a legsúlyosabb gondok: a toronymagasan vezető Besztercei Gloriánál és Temesvári Polinál továbbra is kérdéses, hogy az élvonalból tavaly kizárt csapatok idén megkapják-e a Liga 1-es induláshoz szükséges licencet. A bánságiaknál a tulajdonoscsere sem történt meg, a helyi és megyei önkormányzat egyelőre nem vásárolta meg Marian Iancutól a klub többségi részvénycsomagját.
A Poli télen három meghatározó játékosától is megvált Curtean és Tameş, illetve a vele szembeni tartozások miatt szabadon igazolhatóként távozott Sepsi személyében, míg az érkezők közül az FC Argeş 22 éves csatára, Rover Cârstea nevét érdemes kiemelni, aki 10 találatával vezeti a 2. csoport góllövőlistáját. A táblázatot több lőtt góljának köszönhetően vezető Gloria nagyjából ugyanazzal a csapattal és ugyanazokkal az anyagi gondokkal vág neki a tavaszi idénynek.
A két neves partiumi vetélytársnál, a Nagyváradi Bihar FC-nél és az Aradi UTA-nál egyaránt abban bíznak, hogy a vártnál jóval gyengébbre sikeredett őszi idény ellenére a végelszámolásnál ott lesznek legalább a feljutást érő helyek mögött, és ha nem rendeződnek az élen állók problémái, akkor talán átvehetik Liga 1-es helyüket. Váradon – ahol szombaton a Poli elleni rangadóval kezdődik a tavaszi szezon – annak örülnek, hogy a Dinamónál edzőtáborozott Mărkuş (aki a télen Victor Piţurcă ligaválogatottjában is bemutatkozott), illetve Florean végül visszatért a Bihar FC-hez, így az egyetlen nagy veszteség Pogacsics Krisztián maradt: a magyar kapus Görögországba, a Panionioszhoz szerződött.
Az UTA ezzel szemben jelentősen megerősödött, hiszen gyakorlatilag Liga 1-es csatársort igazolt két visszatérő, Bogdan Mara és Bogdan Apostu személyében. Octavian Drăghici visszatért a Kolozsvári U-hoz, illetve a szintén csalódást okozó csatártól, Claudiu Drăgantól is megváltak a Maros-partiak.
Liga 2, 2. csoport, a 16. forduló menetrendje, péntek: Besztercei Gloria–Chindia Târgovişte (Digi Sport 1, 15.30). Szombat: Dévai Mureşul–Nagyváradi Luceafărul, FC Argeş–Nagybányai FC Máramaros, Bukaresti Juventus–Aradi UTA, CSM Râmnicu Vâlcea–Gyulafehérvári Unirea, Alro Slatina–FC Olt (RTV3, 11.00), Nagyváradi Bihar FC–Temesvári Poli (Digi Sport 1, 13.00). Játék nélkül: Tordai Arieşul–Gaz Metan Severin 0-3.
A 2. csoport állása:
1. Gloria 15 10 4 1 29-13 34
2. Poli 15 10 4 1 26-10 34
3. Chindia 15 6 6 3 15-11 24
4. Severin 15 7 2 6 21-17 23
5. Argeş 15 6 5 4 20-20 23
6. Gyulafehérvár 15 5 7 3 15-10 22
7. Alro 15 6 4 5 17-14 22
8. UTA 15 5 6 4 19-12 21
9. Bihar 15 5 5 5 16-21 20
10. Luceafărul 15 5 4 6 14-16 19
11. Máramaros 15 4 4 7 20-22 16
12. Déva 15 5 1 9 12-29 16
13. Olt 15 4 3 8 14-19 15
14. Rm. Vâlcea 15 4 2 9 15-24 14
15. Juventus 15 2 6 7 12-17 12
16. Torda 15 2 5 8 10-20 11
A Tordai Arieşul további meccseit 3-0-ra elveszíti.
Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.
Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.
A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.
A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.
Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.
A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.
Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.
Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.
Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.
A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.