
Adrian Falub
Fotó: Uta-arad.ro
Adrian Falub lett az UTA másodosztályos labdarúgócsapatának új vezetőedzője, míg az aradiak korábbi szakvezetője, Adrian Mihalcea a Mioveni együttesénél folytatja pályafutását a Liga 2-ben.
2017. szeptember 07., 17:462017. szeptember 07., 17:46
A Maros-partiaknál csütörtök délután bemutatkozott 46 éves szakember leszögezte, hogy az élvonalba jutás „gondolatával" érkezett, amit az összetettben elfoglalt aktuális helyük ellenére megvalósítható célnak tart.
– jegyezte meg, hangsúlyozva, hogy mihamarabb szeretne megismerkedni új játékosaival. A dési szakember korábban a 2012–2013-as szezonban és rövid ideig 2014-ben is edzette az UTA-át, majd a Marosvásárhelyi ASA és a Kolozsvári U következett. Romániában utoljára a Chiajnánál dolgozott a 2015–2016-os szezonban.
de szeptember elsején lejárt szerződését nem hosszabbították meg. A Liga 2 kilencedik helyén álló aradiak a hétvégi hetedik fordulóban az Afumați vendégei lesznek szombaton 11 órától.
Ugyanakkor még Brăila–Snagov, Târgoviște–Temesvári Ripensia, Bukaresti Metaloglobus–Nagyváradi Luceafărul, Clinceni–Suceava, Mioveni–Miroslava, Balotești–Târgu Jiu és Călărași–Szatmárnémeti párosítás szerint lépnek pályára.
Az Argeș FC–Marosvásárhelyi ASA találkozó pénteken 18 órakor kezdődik, míg a listavezető Hermannstadt szombaton 16 órakor fogadja a Temesvári ASU Polit. Az ASA edzői stábja, mint ismeretes, ugyancsak távozott a héten, ám csütörtökön délután még nem lehetett tudni, hogy ki irányítja az együttest a hétvégi összecsapáson.
A nagykárolyi Kovács István a negyedik helyen végzett az év legjobb futballbíróinak rangsorában.
A magyar válogatott négy helyet rontva a 41. a Nemzetközi Labdarúg-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyet továbbra is az Európa-bajnok spanyolok vezetnek.
Szoboszlai Dominik lett november legjobb játékosa az angol labdarúgó-bajnokságban címvédő Liverpoolnál.
Megtámadta az alkotmánybíróságon Nicușor Dan elnök azt a törvényt, amely arra kényszeríteni a sportklubokat, hogy a csapatsportokban legalább 40 százalékban hazai játékosakat küldjenek pályára a hivatalos mérkőzéseken
Az olimpiai és Európa-bajnok norvég válogatott kollekcióját teljessé téve megnyerte a holland-német közös rendezésű női kézilabda-világbajnokságot, ugyanis a vasárnapi fináléban 23-20-ra legyőzte a társházigazda német csapatot Rotterdamban.
A portugál Sporting Lisszabon lesz a Puskás Akadémia ellenfele a labdarúgó Ifjúsági Ligában (az ifjúsági Bajnokok Ligájában) a legjobb 32 között.
A Ferencváros hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte a vendég Glasgow Rangerst a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának csütörtöki hatodik fordulós mérkőzésén, így változatlanul veretlen és nyolcaddöntőbe jutást érő helyen áll.
Kikapott Magyarország női kézilabda-válogatottja a társházigazda holland csapattól szerdán a Rotterdamban játszott negyeddöntőben a holland-német közös rendezésű világbajnokságon.
Több mint egy félidőt emberhátrányban játszva vereséget szenvedett hazai pályán a román bajnok FCSB-től az ifjúsági Bajnokok Ligája 3. fordulójának visszavágóján a Puskás Akadémia, de a magyar bajnok tizenegyesekkel kiejtette a bukaresti csapatot.
Szoboszlai Dominik tizenegyesgóljával a Liverpool 1-0-ra legyőzte idegenben az Internazionalét a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszában, a hatodik forduló keddi játéknapján.
szóljon hozzá!