Hirdetés

Liga 1: futball lesz minden nap

Maximális fordulatszámra pörgött fel a szezon végjátékára a labdarúgó-Liga 1: az utolsó hét fordulót alig három hét alatt bonyolítják le, május 17-éig mindennap lesznek mérkőzések, majd a 20-ai zárófordulóban valamennyi csapat egy időben játszik.

Boros Miklós

2012. május 02., 05:582012. május 02., 05:58

A hétvégi körben ismét a bukaresti csapatok húzták a rövidebbet: a Dinamo kikapott Brassóban, a Rapid és a Steaua pedig nem bírt egymással. Ennek köszönhetően a közel egy hónapos „szünet” után a Ceahlăul otthonában ismét nyerő Kolozsvári CFR nemcsak visszavette a vezetést a táblázaton, hanem ismét hárompontos előnyre tett szert. Üldözői közül csak a Vaslui tudott győzni, az Astra ellen vert helyzetből fordító moldvai együttest ezért szinte azonnal bundázással vádolta meg Gigi Becali, az immár 5 pontos hátrányban levő Steaua tulajdonosa.

A Vásárhely Galacon kibekkelt döntetlenje és a Kolozsvári U hazai veresége a Pandurii ellen – amely egyben az első kudarc Claudiu Niculescuval a kispadon – tovább mélyítette az élboly és a középmezőny közti szakadékot, az első öt helyezett így már most biztos lehet a nemzetközi kupaszereplésben.

Az alsóházban a Medgyes leszakította a Sportult, amely már 6 pont hátrányban van a bennmaradást érő 14. helyhez képest, és az idegenben 6 meccse gólképtelen Nagyszeben tegnapi hazai vereségével egyre nehezebb helyzetbe kerül.

Liga 1, 28. forduló: Concordia Chiajna–Nagyszebeni Voinţa 2-0 (V. Dinu 38., Iordache 74.), Brassói FC–Dinamo 2-0 (Distefano 29., Ilijoszki 77.), Sportul Studenţesc–Szászmedgyesi Gaz Metan 1-2 (A. Lungu 53., ill. Bawab 66., Roman 68.), Kolozsvári U–Pandurii Târgu Jiu 0-1 (Voiculeţ 79.), FC Vaslui–Astra Ploieşti 2-1 (N’Doye 55., M. Constantin 85., ill. William 32.), Ceahlăul Piatra Neamţ–Kolozsvári CFR 0-2 (Vranjes 19., Camora 93.), Galaci Oţelul–Marosvásárhely 0-0,  Petrolul Ploieşti–Mioveni 3-1 (Crăciun 7. – öngól, Boudjemaa 19., 69., ill. Ayza 76.), Rapid–Steaua 1-1 (N. Grigore 33., ill. Tănase 29.),.

29. forduló: Szeben–Ceahlăul 1-2 (Zăgrean 81., ill. Golubovics 62., Pavel 64.). A Pandurii–Sportul és CFR–
Brassó meccs lapzárta után ért véget. Ma: Vásárhely–Vaslui (Digi Sport, 18.00), Astra–Rapid (Antena 1, 20), Dinamo–U (Digi Sport, 21.45). Csütörtök: Mioveni–Chiajna (Digi Sport, 19), Steaua–Petrolul (Dolce Sport, 19.30), Medgyes–Oţelul (Digi Sport, 21.30).

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 22., vasárnap

Norvég diadal Milánóban, magyar és román érem nélkül zárul a téli olimpia

Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.

Norvég diadal Milánóban, magyar és román érem nélkül zárul a téli olimpia
Hirdetés
2026. február 20., péntek

Beleszállt a honosított műkorcsolyázóba az RMDSZ egykori sportminisztere

Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.

Beleszállt a honosított műkorcsolyázóba az RMDSZ egykori sportminisztere
2026. február 20., péntek

Európa-liga: vereséggel kezdte a Ludogorec elleni párharcot a Ferencváros

A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.

Európa-liga: vereséggel kezdte a Ludogorec elleni párharcot a Ferencváros
2026. február 19., csütörtök

Szoboszlai megkaphatja a csapatkapitányi karszalagot a Liverpoolban is

A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.

Szoboszlai megkaphatja a csapatkapitányi karszalagot a Liverpoolban is
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Még mindig nem épült fel a Dakar-ralin balesetező partiumi magyar motoros, műtétre lehet szükség

Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.

Még mindig nem épült fel a Dakar-ralin balesetező partiumi magyar motoros, műtétre lehet szükség
2026. február 17., kedd

Téli olimpia: pontszerző helyen végzett műkorcsolyában a Magyarországot képviselő páros

A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.

Téli olimpia: pontszerző helyen végzett műkorcsolyában a Magyarországot képviselő páros
2026. február 16., hétfő

Rendszerszintű magyarellenességgel vádolja az FK Csíkszereda a román labdarúgóligát

Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.

Rendszerszintű magyarellenességgel vádolja az FK Csíkszereda a román labdarúgóligát
Hirdetés
2026. február 16., hétfő

Vízilabda: verhető ellenfelet kapott a Nagyváradi VSK az Eurokupában

Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.

Vízilabda: verhető ellenfelet kapott a Nagyváradi VSK az Eurokupában
2026. február 15., vasárnap

Incze Kriszta a nehéz év után újra érmes, és még egyszer olimpiai szőnyegre állna

Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.

Incze Kriszta a nehéz év után újra érmes, és még egyszer olimpiai szőnyegre állna
2026. február 12., csütörtök

Nemzetek Ligája: megismerte ellenfeleit a magyar és a román válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.

Nemzetek Ligája: megismerte ellenfeleit a magyar és a román válogatott
Hirdetés
Hirdetés