Hirdetés

Liga 1-es nyitány csődközeli állapotban

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Az immár megszokottá vált káosz közepette kezdődik pénteken a Liga 1 2016/2017-es labdarúgóidénye. Ezúttal a Rapid helyzete okozta a legnagyobb felfordulást a román élvonalbeli bajnokság rajtja előtt: a másodosztályból feljutott bukaresti vasutascsapatot hivatalosan csak csütörtökön zárták ki a pontvadászatból, így a „beugrónak”, az elmúlt szezonban kiesett Temesvári ACS Polinak elméletileg csak néhány napja maradt arra, hogy keretét és költségvetését a Liga 1-es kihívásokhoz igazítsa. 

Páva Adorján

2016. július 21., 19:312016. július 21., 19:31

Amint arról beszámoltunk, a Rapid azért nem indulhat az élvonalban, mert korábban csődbe ment, ám mivel a klub képviselői peres úton próbálták elérni a felszámoláshoz vezető eljárás felfüggesztését, a Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) az utolsó pillanatig kivárt. Szerdán azonban a bukaresti táblabíróság újfent elhalasztotta az ügy tárgyalását, és mivel a fővárosi csapat helyzete nem tisztázódott a megadott határidőig, az LPF visszautasította a Rapid nevezését, ugyanis jelen helyzetben a klub játékosokat és edzőt sem igazolhat, illetve például utazásra, szállásra sem költhet.

Pontlevonásokkal sújtott lelkes erdélyiek

A liga ragaszkodott a 14 csapatos mezőnyhöz, ezért az elmúlt szezon végén kiesett Temesvári ACS Polit benntartotta az élvonalban, ám a bánsági klub helyzete sem rózsás. Azon túl, hogy egész nyáron a másodosztályos megmérettetésre készültek, a Liga 1-ben súlyos büntetés vár rájuk: a korábbi hírek szerint 14 pont levonásával kezdik a szezont adósságaik miatt, illetve azért, mert az elmúlt idényben nem érték el az alsóházban minimálisan előírt pontszámot. Úgy tűnik azonban, hogy a tartozásokat is felhalmozó klub képviselői elfogadták a felkérést: megháromszorozzák költségvetésüket (amely így 2,5 millió euróra rúg majd), és rövid időn belül 4-5 új játékost szeretnének igazolni.

Az adósságoktól és a csődeljárás okozta problémáktól további két erdélyi élvonalbeli csapat sem szabadult meg: a májusi döntés értelmében a Kolozsvári CFR-nek és a Marosvásárhelyi ASA-nak is 6-6 pont levonásával kell számolnia a 2016/2017-es idényben – ha a nemzetközi Sportdöntőbíróság nem ítélkezik másképp. Ezzel együtt a két csapat lelkesen, új edzővel készült az új idényre: a CFR-t nyártól ismét Vasile Miriuță irányítja, míg Marosvásárhelyen Dario Bonetti próbál szerencsét. Miközben a kolozsváriak egyelőre egyetlen új igazolást jelentettek be a Petrolultól érkező Ionuț Peteleu személyében, az ASA-nál nagy volt a jövés-menés – többek között a fellegváriak korábbi sztárja, Ricardo Cadú, illetve a legutóbb Temesváron megfordult Ianis Zicu is a piros-kékekkel készült az új szezonra. 

Nem örülnek a fiatalításnak

A szakemberek ezúttal is a Steauát, illetve a címvédő – múlt hétvégén a CFR elleni Szuperkupa-döntőt megnyerő – Astra Giurgiut tartják a bajnokság legnagyobb esélyesének. A 14 csapatos mezőny új erdélyi tagja a Medgyesi Gaz Metan, amely Cristian Pustai irányításával jutott vissza az élvonalba. A Voluntari az Aradi UTA elleni osztályozó megnyerésével maradt a Liga 1-ben, amelynek lebonyolítása nem változik: az alapszakaszbeli küzdelmek után az első hat a felsőházban, az utolsó nyolc pedig a play-outban folytatja.

Újdonság viszont, hogy a csapatoknak a mérkőzések 90 perce során kötelező módon szerepeltetniük kell egy olyan 21 év alatti labdarúgót, aki játékjoggal bírhat a román utánpótlás-válogatottban – az intézkedés heves tiltakozást váltott ki a klubok körében, és nem kizárt, hogy menet közben változtatnak a szabályon.

Az első forduló pénteken kezdődik, ám csak augusztus 31-én ér véget, ugyanis ekkorra halasztották a nemzetközi porondon egyaránt érdekelt Steaua és Iași összecsapását.

Az első forduló menetrendje, péntek: FC Voluntari–FC Viitorul (18.30), Pandurii Târgu Jiu–CSU Craiova (21.00); szombat: Medgyesi Gaz Metan–Marosvásárhelyi ASA (18.30), Astra Giurgiu–FC Dinamo (21.00); vasárnap: Kolozsvári CFR–Concordia Chiajna (21.00); hétfő: Temesvári ACS Poli–FC Botoşani (21.00). A találkozókat a Digi Sport és a Dolce Sport élőben közvetíti.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés