
Fotó: EHF
A magyar női ifjúsági U17-es kézilabda-válogatott címvédőként 25-19-re legyőzte Németországot a Montenegróban rendezett Európa-bajnokság vasárnapi döntőjében.
2021. augusztus 15., 22:312021. augusztus 15., 22:31
2021. augusztus 16., 11:312021. augusztus 16., 11:31
Az európai szövetség honlapja szerint a podgoricai mérkőzés első négy gólját a németek szerezték, Bohus Beáta edző csapata a nyolcadik perc elején talált be először,
A magyarok legeredményesebb játékosa Farkas Júlia és Csernyánszki Liliána volt öt-öt góllal, Simon Petra négyszer talált be. Az első félidő hajrájában Varga Emília, a NEKA balátlövője piros lap miatt végleg kivált a játékból.
Fotó: Eurohandball.com
A csapat a csoportkörben Szlovákiát 40-13-ra, Portugáliát 41-22-re, Norvégiát 27-15-re győzte le, majd a középdöntőben Románia ellen 27-17-re, Németország ellen 31-24-re nyert, a pénteki elődöntőben pedig 33-25-re verte Dániát.
„Volt egyfajta elvárás felénk, hiszen a junior válogatott Európa-bajnok lett nemrég, ugyanakkor ez lökést adott nekünk, hogy a legjobbak legyünk a kontinenstornán” – idézi Bohus Beáta nyilatkozatát az EHF. Hozzátette, fiatal játékosai megmutatták, mire képesek, és sorozatban hét mérkőzést nyertek meg. „Büszke vagyok rájuk, arra a sikerre, amit elértünk, különösen úgy, hogy a döntőben csapatkapitányunk és egyik legjobb játékosunk, Varga Emília piros lapot kapott az első félidő végén” – mondta Bohus.
2028-ig elhalasztják négy stadion állami költségvetésből történő, 2024-ben jóváhagyott finanszírozását – jelentette be Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.
Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.
A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.
A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.
Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.
Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.
Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a
Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.
A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.
Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.
szóljon hozzá!