A romániai bajnokcsapat remekül kezdett: döntetlent játszott a magyar bajnokság ezüstérmesével, majd a spanyol Barcelonával is megosztozott a pontokon. A 3. körben 7-6-ra legyőzte a német Spandau Berlint, így két fordulóval a vége előtt még versenyben volt a csoport első két helyének egyikéért, azaz a bennmaradásért a legrangosabb európai kupasorozatban. Ám a CSM negyedik mérkőzése nem várt kudarccal végződött: 10-9-re kikaptak az előzetesen az egyetlen verhető ellenfélnek tartott Kassától. Emiatt a LEN-kupás folytatás is veszélybe került, amelyet a 3. vagy a negyedik hely megszerzése jelentett: ha az utolsó fordulóban a CSM Leonardo több mint négy góllal kapott volna ki az akkor már csoportgyőztes horvát Sibeniktől, illetve a kassaiak legyőzték volna a berlinieket, Cornel Gordan együttese búcsút vehetett volna az európai kupáktól. De végül nem így történt, és a váradiak a harmadik helyen zártak.
P. A.
Euroliga, 2. selejtezőkör, G csoport, Eger, eredmények: Eger–Nagyváradi CSM Leonardo 9-9, CN Barcelona–Kassa 4-3, Spandau Berlin–VK Sibenik 8-10, Nagyvárad–Barcelona 6-6, Sibenik–Kassa 13-3, Eger–Berlin 10-7, Nagyvárad–Berlin 7-6, Eger–Kassa 10-2, Sibenik–Barcelona 8-7, Kassa–Nagyvárad 10-9, Eger–Sibenik 8-9, Barcelona–Berlin 7-7, Eger–Barcelona 9-5, Sibenik–Nagyvárad 8-6, Kassa–Berlin 4-12. A csoport végeredménye: 1. Sibenik 15 pont, 2. Eger 10, 3. Nagyvárad 5 (37-39), 4. Barcelona 5 (29-33), 5. Berlin 4, 6. Kassa 3.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.