Hirdetés

Lemondott a Neckarsulm női kézilabdacsapatának székelyudvarhelyi születésű vezetőedzője

•  Fotó: Nsu-handball.de

Fotó: Nsu-handball.de

Ilyés Annamária lemondott a német női kézilabda-élvonalban szereplő Neckarsulmer SU vezetőedzői posztjáról.

Hírösszefoglaló

2018. április 03., 12:502018. április 03., 12:50

A klub honlapjának keddi beszámolója szerint a csapat mind a hét bajnoki mérkőzését elveszítette a február 7-én kinevezett tréner irányításával, a szakember ezért döntött a távozás mellett.

Idézet
Nem sikerült megvalósítanom a klub sportszakmai célkitűzéseit, nem tudtam a csapatot a siker felé vezető útra állítani. Világos volt számomra, hogy nem könnyű a feladat”

– nyilatkozta az MTI szerint Ilyés Annamária, aki korábban az egyesület utánpótlásában dolgozott.

Hirdetés

A 37 éves, székelyudvarhelyi születésű Ilyés balátlövőként Kolozsváron, Nagybányán, majd a Vác, a Kiskunhalas és a Ferencváros színeiben játszott. Németországba 2008-ban igazolt, és előbb a Blomberg-Lippe, majd a Metzingen, végül a Bietigheim együttesét erősítette. Ilyés Annamária egyébként a jelenleg a Grundfos Tatabánya KC csapatát erősítő, 108-szoros magyar válogatott Ilyés Ferenc nővére.

A Neckarsumer SU jelenleg a 13. helyen áll a 14 csapatos német női élvonal tabelláján. Ennek ellenére – sajtóhírek szerint – nem fenyegeti a kiesés veszélye, mert a következő idényre csak egy másodosztályú klub jelezte indulási szándékát, vagyis a Bundesligából csak a pont nélküli, sereghajtó Rödertal esik ki.

korábban írtuk

Az udvarhelyi Ilyés Annamária lett a Neckarsulm női kézilabdacsapatának vezetőedzője
Az udvarhelyi Ilyés Annamária lett a Neckarsulm női kézilabdacsapatának vezetőedzője

A székelyudvarhelyi születésű, több erdélyi és magyarországi csapatban is megfordult Ilyés Annamária lett a német női kézilabda-élvonalban szereplő Neckarsulmer SU vezetőedzője.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés