
Fotó: Nsu-handball.de
Ilyés Annamária lemondott a német női kézilabda-élvonalban szereplő Neckarsulmer SU vezetőedzői posztjáról.
2018. április 03., 12:502018. április 03., 12:50
A klub honlapjának keddi beszámolója szerint a csapat mind a hét bajnoki mérkőzését elveszítette a február 7-én kinevezett tréner irányításával, a szakember ezért döntött a távozás mellett.
– nyilatkozta az MTI szerint Ilyés Annamária, aki korábban az egyesület utánpótlásában dolgozott.
A 37 éves, székelyudvarhelyi születésű Ilyés balátlövőként Kolozsváron, Nagybányán, majd a Vác, a Kiskunhalas és a Ferencváros színeiben játszott. Németországba 2008-ban igazolt, és előbb a Blomberg-Lippe, majd a Metzingen, végül a Bietigheim együttesét erősítette. Ilyés Annamária egyébként a jelenleg a Grundfos Tatabánya KC csapatát erősítő, 108-szoros magyar válogatott Ilyés Ferenc nővére.
A Neckarsumer SU jelenleg a 13. helyen áll a 14 csapatos német női élvonal tabelláján. Ennek ellenére – sajtóhírek szerint – nem fenyegeti a kiesés veszélye, mert a következő idényre csak egy másodosztályú klub jelezte indulási szándékát, vagyis a Bundesligából csak a pont nélküli, sereghajtó Rödertal esik ki.

A székelyudvarhelyi születésű, több erdélyi és magyarországi csapatban is megfordult Ilyés Annamária lett a német női kézilabda-élvonalban szereplő Neckarsulmer SU vezetőedzője.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!