Hirdetés

Lekerült a lélegeztetőgépről az immár műjégpályának örvendő sepsiszentgyörgyi jégkorong

•  Fotó: Bíró Blanka

Fotó: Bíró Blanka

Hivatalosan megnyitották vasárnap a sepsiszentgyörgyi Sepsi Aréna mellett megépült sátorborítású műjégpályát, amelyet a Székelyföldi Jégkorong-akadémiát működtető Mens Sana Alapítvány a magyar kormány támogatásával, egymillió eurós befektetéssel valósított meg.

Bíró Blanka

2018. február 11., 16:172018. február 11., 16:17

2018. február 11., 16:192018. február 11., 16:19

A megnyitón Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere felidézte, hogy a kilencvenes években még volt hokipálya és felnőtt csapat a városban, aztán 2003-ban, a magánosítást követően bezárt a pálya, megszűnt a csapat.

A jégkorongot a Királypingvinek Jégkorong Klub körül tevékenykedő lelkes hokikedvelők tartották „lélegeztetőgépen”, most azonban lekerült onnan, hiszen az új pálya átadásával minden feltétel adott a sportág művelésére.

Hirdetés

A polgármester rámutatott, a hétfőn rajtoló Bevezetés a sportba program keretén belül önkormányzati támogatással hetente mintegy kétezer nagycsoportos, első és második osztályos gyermek tanul a pályán korcsolyázni, illetve hokizni. Antal Árpád abban bízik, hogy a következő években Sepsiszentgyörgy és Kézdivásárhely közösen megalakítja a felnőtt hokicsapatot, és részt vesznek a hazai és a magyarországi bajnokságban, a Sepsi Arénában és a sátorborítású pályán pedig ifjúsági jégkorong-világbajnokságot szeretnének szervezni.

•  Fotó: Bíró Blanka Galéria

Fotó: Bíró Blanka

Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke és Tánczos Barna, a Székelyföldi Jégkorong-akadémiát működtető Mens Sana Alapítvány elnöke korcsolyát húztak a megnyitóra, és szintén korcsolyán siklott be a pályára a Székely Mikó Kollégium diákkórusa.

Tánczos elmondta, Orbán Viktornak és Kelemen Hunornak köszönhetően a magyar kormány hathatósan támogatta a székelyföldi pályák megépítését és a jégkorongmozgalmat.

Kelemen felidézte, hogy gyerekkorában ő is hokizott, a sport közösségformáló erejéről beszélt. Kifejtette, a hoki a székely emberekhez tartozik, Kézdivásárhelytől Marosvásárhelyig jelenleg mintegy tízezer gyermek tanul korcsolyázni vagy hokizik.

•  Fotó: Bíró Blanka Galéria

Fotó: Bíró Blanka

A megnyitó sportprogrammal folytatódott: a Sepsi Kupa U8–U10-es korosztálya 16 csapata játszott, majd a Királypingvinek ifjúsági csapata mérkőzött meg a Felcsík SK U14-es csapatával.

A következőkben Gyergyószentmiklóson és Marosvásárhelyen is átadnak hasonló pályát – a Székelyföldi Jégkorong-akadémia a magyar kormány támogatásával összesen hét fedett műjégpályát épít Csíkszeredában, Sepsiszentgyörgyön, Gyergyószentmiklóson, Felcsíkon, Marosvásárhelyen, Alcsíkon és Székelyudvarhelyen.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés